Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)
II. FEJEZET. A nemzetiségi törvény megalkotása
alapja segélyezésére és a dal és zeneképezde támogatására 58.000 forintot irányzott elő. Dimitrievics Milos elfogadta a tételt, de ugyanakkor indítványozta, hogy a szerb nemzeti színház segélyezésére 5.000 forintot szavazzanak meg. Wenckheim Béla belügyminiszter nem fogadta el az indítványt, mert itt nem a nemzeti színház segélyezéséről van szó, hanem az ének és zene előmozdításáról, amelynek nincs nemzetisége. Nikolics Sándor, Nyáry Pál, Hrabovszky Zsigmond és Ivánka Imre a javaslat mellett szólnak, amelyet Lónyay Menyhért rjénzügyininiszter takarékossági okokból ellenez. Ezután szólalt fel Deák. ,,Ën e részben azon elvet követem ... hogy mivel én az egységes osztatlan magyar nemzetet ismerem el politikai nemzetnek, minden, ami az állam nevében történik, menjen annak nyelvén is. De hogy a színház oly politikai tér legyen, melynél ezen elvet alkalmazni kelljen, azt nem látom be. Én a nemzetiségi kérdésben sem akarok más elvet követni, mint azt, amit igazságosnak látok. Engem nem az fog vezetni ott is, hogy egyik vagy másik nemzetiség tagjai mennyire lesznek megelégedve, hanem az, hogy az igazság érzetét követvén, mennyire leszek én magam azon véleménnyel megelégedve, mely előadatik, az igazság szempontjából; de sehogysem tudom megegyeztetni az igazsággal azt, hogy az állam, mely politikai tekintetben egységes és osztatlan magyar állam, magára a színházra, mint a magyar nyelvet művelő s egyátalában művelődési intézetre, egyedül és kizárólag csak egyik nyelvű és nemzetiségű nép számára költsön a közös adókból. Erre nézve én azt gondolom, hogy vagy mindegyikre, vagy egyikre sem. (Helyeslés.) Ha nem vagyunk oly állapotban, hogy valamennyire adhassunk, akkor mondjuk ki, hogy kizárólag erre sem adunk.. ." 21 Deák felszólalása után a Ház elfogadta Dimitrievics indítványát. Deák Ferenc a nemzetiségi törvény megalkotása után is hű maradt a nemzetiségi kérdésben vallott elveihez s ennek klasszikus bizonyítékát szolgáltatta a képviselőház 1872 január 23-i ülésén, az újvidéki szerb gimnázium számára, bizonyos feltételek mellett kilátásba helyezett 8.000 forint segély körül lezajlott vitában. Maximovics Miklós szerb képviselő beszédébe kapcsolódva Deák a következő elvi kijelentést tette. „Azon jogosultsága minden nemzetiségnek, ha nem politikai nemzetiség is, mindenesetre megvan, hogy mód nyújtassék neki gyermekei nevelésére, kiművelésére. (Élénk helyeslés, különösen a nemzetiségi képviselők részéről.) Legyen bár az országban 300 gymnasium, legyen bár annyi, hogy minden 6-dik mértföldnyire találtassék egy, ha valamely vidéki gymnasium legalább nem kiválóan azon nyelven tanít, mely azon vidék népének nyelve: akkor kétség kívül bajos lesz a kiművelés elővitele. (Élénk helyeslés, különösen a nemzetiségi képviselők részéről.)" Majd arra hivatkozva, hogy a magyar tanulók is a múltban sokat küzdöttek a holt latin nyelvvel, a nemzetiségekre 21 Deák i. m. VI. k., 93—94. 1.
