Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

II. FEJEZET. A nemzetiségi törvény megalkotása

joga van nemzeti zászlóját mint nemzetisége külső kifejezését használni nyilvános ünnepélyek alkalmával és a nyilvános épületeken, mindazonáltal a magyar korona zászlója mellett. 2. §. Az egyes nemzetiségek képviselése s a nyelvek térkörének meghatározása és szabályozása céljából a népesség lélekszámszerinti többségének elve állíttatik fel, s a vármegyék, illetőleg kerületek és azokban a választókerületek kikerekítése oly módon rendeltetik, hogy azok, ha nem tisztán, úgy legnagyobb vagy nagyobb részben azonegy nemzetiségből álljanak. A kikerekítés gyakorlati kivitele külön törvény által fog szabályoztatni. Egy eziránti törvényjavaslatnak kimerítő vizsgálatok alapján leendő kidolgozására haladéktalanul kiküldetik egy, az ország minden nemzeteiből egyenlő arányban alakítandó országos bizottság, mely az országgyűlés legközelebbi ülésszakában terjesztendi elő munkálatát. 3. §. A falusi és városi községben, valamint a vármegyében, illetőleg kerületben is, az illető népesség többségének — még pedig az általánosnak, ahol ilyen találtatik vagy az elrendelt kikerekítés útján eszközölhető, különben pedig a viszonylagosnak — nemzetisége az illető vidéken a nyilvános nemzetiséget képezi és nyelve úgy a politikai, vagy politikai közigazgatási képviseletnek, valamint az ottani 'ílőljáróknak és közhatóságoknak is hivatalos nyelve leend, föltéve, hogy ama többség a hat országos nemzetiség egyikéhez tartozik. Oly vegyes községekben, vármegyékben és kerületekben, ahol a döntő többség mellett az országos nemzetiség valamelyike amazt számra és jelentőségre nézve megközelíti, képviseleti tagjainak jogában áll követelni, hogy az illető községben, illetőleg vármegyében vagy kerületben és különösen az ilyetén nemzetiségtől túlnyomólag lakott részekben az ő nyelve második hivatalos nyelvül használtassák. A többi országos nemzetek tagjainak egyébiránt a képviseleti gyűlésekben szabad nyelvhasználatuk van. Azon községek, amelyek többsége a hat országos nemzet egyikéhez sem tartozik, községi beldolgaikban saját nyelvüket használhatják hivatalos nyelvül; a közhivatalos nyelvet azonban náluk a vármegye nyelve képezi. 4. §. Minden országos nemzet megfelelőleg legyen képviselve az országgyűlés felsőházában, a központi hatóságoknál, feltörvényszékeknél, a \ ármegyék, illetőleg kerületek élén és egyáltalában azon méltóságokban és hivatalokban, amelyek betöltése a korona, illetőleg a végrahajtó hatalom kinevezésétől függ. Az ország többségét képező országos magyar nemzet nyelve a törvényhozásnak és a központi hatóságoknak hivatalos ayelve; de az egyes osztályokban és tanácsokban és különösen más nyelven szerkesztett mindennemű ügyekben a tanácskozásnak lehet, a határozatnak pedig kell ugyanabban történnie. Az országgyűlésen a kisebbségi nemzetek képviselőinek szabadságában áll saját nemzeti nyelvükön is nyilatkozhatni. 5. §. Az ország törvényei, továbbá a kormány és a központi hatóságok rendeletei és mindennemű intézvényei minden országos nemzettel, különösen a törvényhatóságokkal, az eredeti szerkezeten kívül, saját nemzeti, illetőleg hivatalos nyelvükön szintén hiteles szövegben közlendők, illetőleg kihirdetendők. A két szöveg közt netalán támadó kétség eseteiben az eredeti szöveg határoz. 6. §. A vármegyék és kerületek, úgyszintén a városi hatóságok képviseletei, tisztikarai és elöljárói, továbbá a városi, megyei, kerületi cs járásbíróságok, valamint minden alsóbb közigazgatási hatóságok is fölfelé a felebbvaló hatóságokkal saját hivatalos nyelvükön közlekednek és (az 5. §. eseteinek kivételével) ugyanazon nyelveken fogadják a határoza-