Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

II. FEJEZET. A nemzetiségi törvény megalkotása

tokát, megbízásokat és bárminő közléseket. Épen így közlekednek saját hivatalos nyelvükön az egyenrangú hatóságok, ha ugyanazon hivatalos nyelvük van; elíenkező esetben a tulajdon nyelv eredeti szövege mellett a központi hatóságok nyelvét használják. Ugyanez áll a falusi községekre és elöljáróikra nézve is, ha az ő hivatalos nyelvük a vármegyében, illetőleg kerületben divatozó nyelvnek el van ismerve. Ellenkező esetben a községek külső érintkezésükben a vármegyében, illetőleg kerületben divatozó nyelvek egyikével élni kötelesek. 7. §. A felek ügyeire nézve általános szabályul kimondatik, hogy a felek saját nyelvüket használhatják és a hatóságok, illetőleg törvényszékek a felek nyelvén viszik a tárgyalásokat s ugyanazon hozzák a határozatokat. Ha a vitás ügyek felei az illető hatóság területén divatozó, de különböző nyelvekhez tartoznak, mindenki saját nyelvével élhet. A tárgyalás és elintézés mindamellett is az első beadvány nyelvén történik. Azon félnek, amelynek a nyelve az illető hatóság területén nem divatos, jogában áll vagy az ellenfél vagy az illető hatóság vagy a központi hatóságok nyelvét használni. Ha a felek egyike különböző nemzetekhez tartozó több személyből áll, ezek az ott divó nyelvek egyikében egyesülni, különben a hivatalos nyelvet használni kötelesek. Bűnfenyítő ügyekben a vizsgálatok mindennemű tárgyalásokkal együtt a vádlott nyelvén folynak, s az ítéletek, valamint minden egyéb határozatok is a vádlott nyelvén hozandók, ha ez az illető hatóság területén divó nyelvek egyike; különben az ott divó országos nyelven, amelyet a vádlott saját kijelentése szerint a legjobban ért. Azon esetekben, ahol különböző nemzetiségű több vádlott van, az ott divatozó nyelvek egyikét beszélők ezen lesznek kihallgatandók, és a tárgyalás reájok nézve az ő nyelvökön, a többiekre nézve pedig tolmácsok használata mellett a törvényszék hivatalos nyelvén viendő; az ítélet azonban saját nyelvükön közlendő. Ugyanezen intézkedések állnak a tanúvallatást illetőleg is. 8. §. A nemzeti oktatás a közművelődés, a köz jólét céljából állami feladatnak ismertetik el, és ehhez képest előmozdítása, valamint mindenik nemzet saját ereje, úgy az állam vagyonából leendő egyarányú segélyezés által is elrendeltetik. Ennél fogva minden arányos nemzetnek joga van összességében vagy részben e célra egyesülni, iskolákat és intézeteket, társulatokat és egyleteket a szellemi és anyagi művelődés, úgymint a műveltség, tudomány, szépirodalom, művészet és népgazdaság fejlesztésére alapítani, pénzalapokat és alapítványokat létesíteni és evégre saját közegei útján önállóan kezelni. Különösen pedig szabadságában áll minden országos nemzetnek a népoktatás, nemzeti művelődés és felvilágosodás céljából valamennyi fentebbi ágban szervesen egyesülni, nemzeti gyűlésben vagy nemzeti kongresszusban nemzeti egységének közegét megalakítani és szervezni, azon joggal, hogy a fentebbi célra, a korona jóváhagyásával és legfelsőbb felügyelete alatt, a kongresszusban képviseltetve, pénzkivetéseket tehessen, nemzetisége, nemzeti művelődése és fejlődése érdekeit a korona, országgyűlés és államkormány előtt előterjesztések, sérelmek és javaslatok útján mozdíthassa elő. A nemzeti oktatásnak azon ágaiban, melyek a vallás terét érintik, a nemzeti és vallási közegek egyetértoleg fogják azon módokat megállapítani, amelyen az ezen minőségű ügyek ugyanazon egy kongresszuson vagy elkülönített gyülekezetekben tárgyalandók és elintézendők.