Ember Győző: Magyarország nyugati külkereskedelme a XVI. század közepén (Budapest, 1988)

VII. fejezet: A szállítmányok

VII. FEJEZET: A SZÁLLÍTMÁNYOK Az előző fejezetekben az áruforgalom megoszlását az áruk, a kereskedők országai és lakhelyei, a kereskedői kategóriák, a harmincadhelyek és az évszakok között vagy szerint, a forgalom vámértéke alapján vizsgáltuk. Nem érdektelen ezt a megoszlást a szállítmányok száma alapján is megvizsgálni. Munkámnak ebben, az utolsó fejeze­tében ennek a vizsgálatnak az eredményeit ismertetem. Szállítmánynak azt az árumennyiséget tekintem, amelyet valaki egy alkalommal hozott be vagy vitt ki, amelyet egy alkalommal vámoltak el, amelyet a vámnaplók külön tételben tüntetnek fel. Az a valaki, aki szállított, aki a vámot fizette, lehetett egy kereskedő, egy keres­kedői társulás, egy nagyobb közösség, pl. vásárosok. Aszerint, hogy hányan szállí­tottak, hányan fizették az egy tételben feltüntetett vámot, nem teszek különbséget a szállítmányok között. A szállítmányokat egyedül aszerint különböztetem meg, hogy behozataliak voltak-e, avagy kiviteliek. Lehetne természetesen más alapokon is különbséget tenni a szállítmányok között. A szállítók számát mint ilyen alapot, már említettem. Ilyen alap lehetne még a szállított árufajták száma, a szállítmányok vámértéke. Ezeken vagy esetleg egyéb más alapokon megkülönböztetni a szállítmányokat nem tartom szükségesnek. Csak utalok rá, hogy ezeken az alapokon a szállítmányoknak milyen széles lehet a skálája, még ugyanannak a kereskedőnek az esetében is. Példá­nak egy pozsonyi nagykereskedőnek, Klee Mihálynak a behozatali szállítmányait sorolom fel. A szállítás napja Az árufajták száma A fizetett vám Január 22. 2 2,45 forint Január 31. 2 4,00 forint Február 7. 3 8,00 forint Február 26. 10 26,00 forint Március 4. 2 2,10 forint Március 21. 12 36,00 forint Április 14. I 4,45 forint Április 28. 13 55,00 forint Május 3. I 3,65 forint Május 25. 2 10,25 forint Június 17. 11 34,00 forint Július 30. 9 27,20 forint Augusztus 28. 10 44,00 forint Szeptember 30. 9 32,00 forint Október 22. 1 24,00 forint November 20. 1 18,00 forint December 7. 17 53,00 forint December 18. 3 6,60 forint

Next

/
Oldalképek
Tartalom