Ember Győző: Magyarország nyugati külkereskedelme a XVI. század közepén (Budapest, 1988)

V. fejezet: A harmincadhelyek és a harmincadcsoportok

A HARMINCADHELYEK ÉS -CSOPORTOK ÁRUFORGALMA A FIZETETT VÁM ÉS AZ ÁRUK VÁMÉRTÉKE SZERINT Munkám bevezetésében kifejtettem, hogy a harmincadnaplók feldolgozásában az áruk vámértékét veszem alapul mint olyan közös nevezőt, amelyen a legkülönbözőbb adatokat össze tudom hasonlítani, viszonyítani tudom egymáshoz. A másik feldolgozási alap, viszonyítási közös nevező, a vám összege lehetne. Tulajdonképpen az áruk vámértéke is ehhez az alaphoz kapcsolódik, az az összeg, amely után a vámot az érvényben levő vámolási szabályok szerint fizetni kell, illetve fizetni kellene. Ezen a „kellene" szócskán van a hangsúly. Emiatt nem alkalmas a fizetett vám arra, hogy a viszonyítás közös nevezője legyen. Mert általában ugyanannyi vámot fizettek a kereskedők, amennyit a vámszabályok szerint fizetniök kellett, mégis gyakran előfordult, hogy annál kevesebbet. A harmincados sokszor elengedte a kereskedőnek a szabályszerű vám bizonyos, általában nem nagy, olykor azonban jelentékeny hányadát, sőt teljes összegét is. Ezt az engedményt relaxációnak nevezték. Többnyire fel is jegyezték a naplókban, más esetekben csak következtetni tudunk rá a fizetett vámnak a szabályostól eltérő öszszegéből. Azt, hogy a relaxáció miért történt, a vámnaplókból többnyire nem lehet megállapítani. Az 1542. évi vámnaplók esetében a relaxációnál sokkal különösebb oka is van a szabályszerű és a fizetett vám közötti eltérésnek. Az ti., hogy egyes vámhelyeken egyes áruk esetében következetesen kevesebb vámot szedtek a többi harmincadhivatalnál szedett szabályszerű vámnál. Ezek az áruk a kivitel legjelentősebb cikkei, az ökör és a ló voltak. A soproni csoport harmincadhelyein, ahol a kiviteli vám felét Mária királyné, másik felét — minden bizonnyal — az alsó-ausztriai kamara élvezte, egy-egy ökör és ló után egyaránt 50—50 dénár vámot fizettek a kereskedők. Egy-egy ökör és ló vámértéke itt, lévén a vámérték a vám hússzorosa, 10—10 forint volt. Más volt a helyzet a pozsonyi és nagyszombati csoport harmincadhelyein, ahol a kiviteli vám felét Mária királyné, illetve Thurzó Elek, másik felét pedig a pozsonyi magyar kamara élvezte. Itt egy-egy ökör és ló után általában csak 40—40 dénár vámot, olykor még annál is kevesebbet fizettek a kereskedők, egy-egy ökör és ló vámértéke tehát csupán 8—8 forint vagy még annál is kevesebb volt. Csak Pozsonyban fordult elő, hogy 40 és 50 dénáros vámot egyaránt szedtek az ökrök és a lovak után. Be kell vallanom, zavarban voltam, mikor döntenem kellett, hogy a feldolgozás során az ökröt és a lovat milyen vámértékkel szerepeltessem. Egy dolog bizonyos volt, kétfélével nem szerepelhetnek. A Dunától délre elvámolt ökröket és lovakat nem különböztethettem meg a Dunától északra elvámoltaktól. A 10 forintos vámérték mellett azért döntöttem, mert az alsó-ausztriai kamara igazgatása alá tartozó szlavóniai harmincadhivatalok részére már 1539-ben kiadott királyi vámtarifa (vectigal regium) szerint, amelyet 1541-ben a soproni harmincadcsoportnál és részben a pozsonyinál is alapul vettek, és amelyet az 1542. évi vámnaplók adatainak a feldolgozásánál én is alapnak tekintettem, az ökörnek és a lónak a vámja darabonként 50 dénár, vámértéke tehát 10 forint volt. Olyan vámtarifát pedig amely az ökör és a ló vámját 40—40 dénárban állapította meg, nem ismerek. De így döntöttem azért is,