Ember Győző: Magyarország nyugati külkereskedelme a XVI. század közepén (Budapest, 1988)

Bevezetés

s ha szedtek még másutt is, akkor a további harmincadnaplók hova kerülhettek, hol lehetne keresni és esetleg megtalálni őket? Ahhoz, hogy ezekre a kérdésekre válaszolni tudjunk, az 1542 körüli harmincadigazgatást kellett megvizsgálnunk. Szükségessé tette ezt a vizsgálatot az a körülmény is, hogy maguk a harmincadnaplók is felvetettek olyan alapvető fontosságú kérdéseket, amelyekre választ adni a harmincadigazgatás ismerete nélkül nem tudnánk. Az első ilyen kérdés az, hogy a két helyen, két kötetben fennmaradt harmincadnaplók hogyan viszonyulnak egymáshoz? Mi a magyarázata mindenekelőtt annak, hogy a pozsonyi, stomfai és gajári harmincadok mind a kettőben szerepelnek? A második ilyen kérdés az, hogy az első kötetben szereplő harmincadok közül Óvár miért csak kivitellel szerepel, szemben a többivel, amelynél behozatalt és kivitelt egyaránt találunk? A harmadik ilyen kérdés az, hogy a második kötetben szereplő harmincadok miért csak kivitellel szerepelnek, még az a Pozsony, Stomfa és Gajár is, amelyeknél az első kötetben behozatalt és kivitelt egyaránt találunk? A negyedik ilyen kérdés az, hogy a kivitt áruk után — bizonyos kivétellel — általában miért szerepel mindkét kötet naplóiban csak félösszege annak a harmincadnak, amit szabályszerűen fizetni kellett? — Csak a legfontosabbakat soroltam fel azok közül a kérdések közül, amelyeknek tisztázásához maguknak a harmincadnaplóknak még oly tüzetes tanulmányozása sem elegendő, amelyekre csak a kor — egyéb források segítségével is megvilágított — harmincadigazgatásának ismeretében adhatunk megnyugtató választ. A harmincadigazgatás 1526 előtti történetéről az irodalomból jóformán semmit sem tudunk; még azt sem, hogy hol voltak harmincadhelyek. Ezek tekintetében az 1498. évi 34. tc. tájékoztat, amely felsorolja a harmincadok ún. régi helyeit, amelyeken az országgyűlés a vámszedést megengedte. Az északnyugati felvidéken három főharmincadhely (tricesima capitalis) volt: Árva, Trencsén és Pozsony. Árva vára volt a legészakibb, fiók- vagy leányharmincadhely hozzá nem tartozott. A trencséni főharmincadnak már nyolc fiókharmincada volt, közülük — miként Árva és maga Trencsén is — a Vág völgyében: Zsolna, Vágbeszterce, Bellus, Illava és Vágújhely, ez utóbbi már Trencsén alatt, az előbbiek fölötte. Még délebbre, a Vágtól kissé nyugatra volt a verbói és a nagyszombati fiók. Szakolca, Trencsén nyolcadik leányhivatala, közvetlenül a morva határ mellett feküdt. A pozsonyi főharmincadhoz kilenc fiókharmincad tartozott, öt a Dunától északra, négy délre tőle. Az előbbiek: Szenice, Sassin (azaz Sasvár), Gajár, Malacka és Stomfa, az utóbbiak: Oroszvár, Járfalu, Zurány és Nezsider. A Dunántúlon az 1498-i törvény Sopron főharmincadot említi, három fiókja pedig: Ruszt, Szentmárton és Keresztúr. Az ugyancsak dunántúli Muraszombatot, azután a muraközi Nedelicet, majd Varasdot és Zágrábot mint szlavóniai főharmincadokat sorolja fel a törvény. E négy főharmincaddal kapcsolatban 11 leányharmincadot említ, amelyek közül hat a Drávától északra, öt attól délre feküdt. Az északkeleti felvidéken Kassa volt a főharmincadhely, fiókjai pedig: Lőcse, Késmárk, Lubló, Bártfa, Sztropkó és Homonna. Délen két főharmincadhelyet sorol fel a törvény: Nándorfehérvárt kilenc fiókjával, valamint Temesvárt, amelynek csak egy leányhivatala volt. Az 1498-i törvénynek egy másik cikkelye: a 29. szól még három harmincadhelyről, a budairól, székesfehérváriról és patajiról mint olyanokról, ahol a vámszedést meg 2* 19