Nyulásziné Straub Éva: „Mindent a hazáért!” Deák Ferenc emlékkiállítás (Budapest, 2003)

szállodába költözött. Ettől kezdve 1869-ig itt, esetenként nővére, Tarányi Oszterhueber Józsefné és sógora vendégeként a pusztaszentlászlói birtokon lakott. 1869-ben felhagyott a szállodai élettel és a Kecskeméti utcába költözött. Itt érte a halál 1876. január 29-én. A kiállítás második és egyben legnagyobb része Deák közéleti tevékenységének legkiemelkedőbb szakaszait mutatja be. Alapvető fontosságú volt egész pályája során, hogy fizetéssel járó tisztséget soha nem vállalt, magánszemélyek megbízásából ügyvédi tevékenységet nem végzett, mert úgy ítélte meg, hogy bármely juttatás függőséget, elkötelezettséget jelent. Csak olyan feladat ellátását vállalta, olyan tevékenységet folytatott, amely szabadelvű felfogásával és a fennálló jogrenddel összeegyeztethető volt. Egyetlen jogos fegyvernek a törvénykönyvet tartotta még 1848/49-ben is. Ennek az alapelvnek a következetes megtartásához volt szüksége a teljes függetlenségre, a szabad döntési lehetőség megtartására. Jogi tanulmányai befejezése, majd az ügyvédi vizsga letétele után Zala vármegyében vállalt szolgálatot. A megyei hivatalszervezetben 1824-1831 között mint tiszteletbeli (azaz fizetés nélküli) alügyész szolgált, 1825-1832 között a gyámügyi választmánynak is a tagja volt. E minőségében a jelzett időben a legtöbb jegyzőkönyvet ő tisztázta le, 1825-ben már mint megyei árvaügyi jegyző tett jelentést (8. sz.). 1832-ben, bátyja országgyűlési követté választásakor átvette tőle az alispáni tisztet. Ekkor lemondott mindkét korábbi tisztségéről, de az országgyűlés után, Kehidára visszatértekor, 1836 februárjában kinevezték a megyei gyámügyi választmány elnökévé. Az árvákkal való törődés egész pályafutása során fontos szerepet játszott életében. Feltehetően saját árvaságának múlhatatlan nyomai is növelték érzékenységét e téren. Nemcsak hivatali megbízásként intézte az ügyeket, képviselve az árvák vagyonának védelmét, de több esetben szervezett gyűjtést megélhetési forrás nélkül maradt árvák részére. Különleges esetet jelentett a Vörösmarty-árvák ügye. Deák és Vörösmarty az 1820-as évek elején ismerkedett meg, és kettőjük között egy életre szóló mély barátság alakult ki. Vörösmarty kérte meg Deákot, hogy legyen gyermekei gyámja, amely tisztet (többedmagával) Deák a legjobb tudása szerint igyekezett teljesíteni. A hatóságok elutasították azt a kérését, hogy nyilvános gyűjtést folytasson a Vörösmarty-árvák megsegítésére, ezért szinte minden elvbarátját