Nyulásziné Straub Éva: „Mindent a hazáért!” Deák Ferenc emlékkiállítás (Budapest, 2003)

„Neked, a fáradhatatlannak kinek ereje súly alatt nőtt, - veszély közt bátorodott, kísérletek közt nemesedett, - neked, a bölcsnek, kit törvényhozóvá a természet szült és a nép azzá választott, neked szilárdnak akaratban, a feddhetetlennek szándékban, ki eszed s kebled rendkívüli hatalmával ellent, s barátot magadhoz hódítva, a törvényhozás hajóját szikla és örvény között óhajtott révbe vezérled: tiszteletünk s hálánk jeléül nyújtjuk ez egyszerű emlékkönyvet". (Pozsony, 1840) E sorokkal kezdődik az a vörös bársonykötésű album, amelyet az 1839/40. évi országgyűlés befejezésekor Deák Ferencnek átnyújtottak, és amelynek kezdeményezője és első aláírója Széchenyi István volt, és a felsőház számos tagja és az alsóház tagjai, valamint az országgyűlési ifjak írtak alá. Deák Ferenc, némi túlzással, talán az egyetlen olyan 19. századi magyar politikus, akinek személye, politikai állásfoglalása és köztörténeti szerepe mind a kortársak, mind az utókor történészei körében szinte egységes megítélést mutat. Természetesen ezzel nem kívánjuk meg nem történtnek tekinteni például a jelen kiállításon is látható Kasszandra-levél (60. sz.) mögött húzódó Deák-Kossuth vitát. Ahogyan az Deák megfontolt nyilatkozatából is kitűnik (62. sz.), a támadás nem a személye ellen irányult Kossuth részéről, aki még egy évvel korábban is próbálta Deákot politikai támaszaként megnyerni, hanem a kiegyezés felé hajló közhangulat felrázására szolgált, egy utolsó kísérlet volt a Függetlenségi Nyilatkozat szellemében történő politizálás érdekében. Deák Ferenc személye a 20. századi történetírásban jelentősen háttérbe szorult a Széchenyi-Kossuth vagy a Görgey-Kossuth viták légkörében. Ennek mélyebb okait nem tisztem ezúttal elemezni. Az azonban tény, hogy a már kortárS