Farkas Gábor: A megye, a város és a község igazgatása magyarországon (Budapest, 1992)

I. A TÖRVÉNYHATÓSÁGI ÉS KÖZSÉGI KÖZIGAZGATÁS SZERVEI 1944-1945

A járási főjegyző — a főszolgabírókhoz hasonlóan — idegen elem a járás élén. Felülről kezelte a községeket. A járási főjegyző nem függött a községi önkormányzattól, attól független, egyedi szervként működött, de ugyanakkor kötelessége volt a községi önkormányzat ellenőrzése. Mivel a járási főjegyzőt a megyei törvényhatósági bizottság választotta és küldte ki a járásba, mint megyei külső tisztviselőt, a községi önkormányzatok joggal érezték, hogy idegen elem basáskodik rajtuk. E tény az önkormányzati elvet 1945 után éppen úgy sértette, mint az 1944 előtti időkben, amikor egy megyei klikk választott valakit főszolgabírónak. A járási ügyvitel is a megyéhez igazodott, és nem a községek szükségleteihez. 1946. április 12-én kelt belügyminiszteri rendelkezés mutatott rá a községi elöljárói állások betöltésénél alkalmazott kijelölési jog antidemokratikus voltára. A bírói, jegyzői, állatorvosi állásokra a kijelölési jogot a tisztújító szék elnöke, a járási főjegyző gyakorolta, aki ragaszkodott az 1886. évi 22. tc. 72. §-ban előírtakhoz. A főszolgabíró 1886 óta mint a községi kijelölő választmány elnöke a községi bíró választásában közreműködött. Sorra, rendre semmisítette meg a főszolgabíró a polgári közigazgatás funkcionálása idején azokat a községi választási eredményeket, melyek nem kormánypárti akaratot tükröztek. Az ezután megválasztott községi bíró, akinek pedig a népi önkormányzat vezetőjének kellett volna lennie és a közigazgatásban a népi érdeket képviselnie, lényegében a főszolgabíró engedelmes eszközévé süllyedt. A főjegyző 1945 után is a községi állásokra pályázók közül rendszerint három személytjelölt, s ezek között, a jelölési sorrend megállapításával elsőbbséget teremtett egy személy előnyére. A belügyi kormányzat a kijelölési jognak ezt a változatát elvetette, s helyette a népakarat szabad megnyilvánulásának elvét, a demokratikus jogelveknek megfelelően egységes eljárást vezetett be. Kimondták, hogy a tisztújító szék elnöke a pályázók sorrendjét nem állíthatja össze, hanem a jelöltek nevét a magyar ábécé betűinek sorrendjében kellett felvinnie a jelölő listára.

107 1945 tavaszán a járásban működő rendőri büntetőbíráskodás kérdése számos félreértésre adott alkalmat egyrészt a járási rendőrkapitányság, másrészt a járási főjegyzői hivatal között. A kérdésben a belügyminiszter is állást foglalt: a rendőri büntetőbírókat utasította, hogy eljárást csak jogszabály alapján lehet indítani. Az elkövetett kihágásért súlyosabb büntetés nem szabható ki, mint amelyeket a jogszabály előír. A törvényhatóságok első tisztviselőit a belügyminiszter figyelmeztette, hogy a rendőri büntetőbírót a külső befolyásoktól meg kell óvni, de felettes hatóságaitól sem kaphat utasításokat a bíráskodás mikéntjére. Egyébként a rendőri büntetőbírók képesítését is felülvizsgálták, és csakis olyan egyént tartottak alkalmasnak erre a státusra, aki a meglehetősen terjedelmes joganyagot ismerte és az elméleti képzettsége mellett a közigazgatásban kellő gyakorlattal rendelkezett.

108 A rendőri büntetőbíráskodás gyakorlása a területi önkormányzatoknál nem volt tisztázott kérdés. 1945. május 30-án közölte az alispánnal a móri járási főjegyző, hogy nézeteltérés támadt közte és a rendőrkapitány között abban a tekintetben, hogy a rendőri büntetőbíráskodás teljesen rendőrségi hatáskörbe tartozik-e. Az alispán szerint a rendészeti 107 FML. Főispáni iratok, 1946-897. sz. Vö. 155310-1946. HL 9. B. M. sz. r. «W Vö. 130-029-1945. kin. B. M. sz. r.