Farkas Gábor: A megye, a város és a község igazgatása magyarországon (Budapest, 1992)
II. KÖZIGAZGATÁSI REFORMTÖREKVÉSEK 1945-1948
ban csak néhány tanácskozást tudott tartani, mivel a pártok között olyan alapvető nézeteltérések keletkeztek, melyeket ezen a szinten áthidalni vagy megoldani lehetetlen lett volna. Az első tanácskozáson a Belügyminisztérium a saját közigazgatási koncepcióját terjesztette a bizottság elé, amiből ők azt a következtetést vonták le, hogy a Kommunista Párt javaslata felett indított vitát a miniszter. Ez az előterjesztés meg is pecsételte a bizottság sorsát, mivel a jelen levő három másik párt azt tárgyalási alapnak nem fogadta el. Mivel a miniszter a további tárgyalásokon sem terjesztette elő a koalíciós partnerek által kidolgozott javaslatokat, így méltán arra a következtetésre jutottak, hogy a közigazgatás országos gazdája pártjuk véleményére csak annyiban kíváncsi, hogy a kommunista javaslatot elfogadják-e, illetve milyen változtatások mellett hajlandók azt magukévá tenni. A tárgyalások ezután érdektelenségbe fulladtak, mert a reform lényegét érintő kérdéseket már fel sem vetették. A miniszter által felvetett részletkérdések egyike-másika mégis irritálta a tagságot. Például a miniszter az adóigazgatás kérdését vetette fel, amelyet okvetlenül rendezendőnek tartott. Az adóigazgatás alsó fokon önkormányzati kézben volt, s az adófizetési morál ugyancsak több kívánnivalót hagyott maga után. Ezen a belügyminiszter az adóügy teljes államosításával akart segíteni. Az indítványt a kisgazdapárti küldöttek meglehetős közömbösséggel vették tudomásul, de passzívan szemlélte a kérdést a Parasztpárt is. Az MKP küldöttek az indítványt támogatták, de kíváncsiak voltak a szociáldemokraták reagálására. Az SZDP a kérdés kapcsán merev, elutasító álláspontot foglalt el. Többi között azt kérdezték a küldöttek, hogy a miniszter milyen jogon avatkozik az önkormányzat ügyeibe. Ha hibák észlelhetők az adóigazgatás területén, azt a törvényhatósági önkormányzat illetékes szerveinek kell megoldania, és semmi esetre sem a Belügyminisztériumban, átnyúlva a középfokú önkormányzati szerv hatáskörén. 155 A belügyminisztériumi funkcionáriusoknak be kellett látniuk, hogy az előkészítő bizottság konstruktív munkát éppúgy nem tudott végezni, mint azt a Jogi Reform Bizottság esetében is tapasztalták. Az MKP illetékesei is levonták a tapasztalatot az előkészítő bizottsági ülésekről, és megállapították, hogy a közigazgatási reformnak az ott előterjesztett koncepciója elsősorban a szociáldemokrata küldöttek elutasító mentalitásán bukott meg. A bizottságot a Belügyminisztérium többé nem hívta össze, és azt megszűntnek nyilvánította. A belügyminiszter nem tartotta időszerűnek az önkormányzati igazgatás száműzését a magyar közigazgatási gyakorlatból. A minisztériumban nagy közigazgatási gyakorlattal rendelkező egyének dolgoztak, akik az autonómiák megszüntetésének veszélyére figyelmeztettek. Rajk László már 1946 tavaszán hangoztatta, hogy a jelen helyzetben az önkormányzati elvet fenn kell tartani, de véleménye szerint szükséges a demokratikus centralizáció jelenléte is a vidéki közigazgatásban. Úgy látta, hogy a magyar közigazgatásban az önkormányzat és a központi kormányzati elv nincs ellentétben, egyik a másik nélkül nem is tud létezni. A helyes arány megtalálásán kell ezért munkálkodni minden olyan szervnek, amely felelősséget érez a magyar vidék népe iránt, hogy az állami szervek és a helyi közigazgatás között harmonikus együttműködés jöhessen létre. A miniszter a magyar önkormányzati múlt értékelésénél néhány mozzanatra is rátapintott. Hangoztatta, hogy az erős megyei szervezetnek a dualizmus idején főleg defen155 Pl Arch. 274. f., 15. cs., 23. ő. e.
