Iratok a közös magyarszovjet űrrepülésről 1979–1980 (Budapest, 2011)
Bevezetés. A közös magyar–szovjet űrrepülés és a hatalom
BEVEZETÉS oktatást kaptak. Ezt követően már repülhettek, majd ejtőernyős gyakorlatok következtek. Ennek részét képezte, hogy egy átalakított Tu-104-es repülőgép fedélzetén 20-25 másodpercre súlytalanságot teremtettek számukra. Túlélési gyakorlatok is színezték a kiképzést, a leszálló űrhajó személyzetének életben kellett maradnia a kereső-mentőszolgálat megérkezéséig. Ilyen jellegű feladatokat a szovjet űrhajósok azonban változatos klimatikus körülmények között - jégmezőn, sivatagban, hegyen, óceánokon végezték, de a külföldi jelöltek csak szárazföldre (tajgára), illetve vízre landolást gyakorolhattak. 1978 novemberében párokba sorolták be őket, kiválasztva parancsnokaikat. Ettől fogva a fő- és tartalék személyzet szerint gyakorolták a tényleges program szerinti repülés minden fázisát. 1979. elején mindketten készen álltak arra, hogy júniusban egyikük az űrbe repüljön. A Szojuz űrhajó és a Szaljut-6 űrállomás A kiképzés során a jelöltek megismerkedhettek a Szojuz-űrhajóval és a Szaljut- űrállomással. Az űrhajóskiképző központ egyik nagytermében ott áll(t) a Szaljut-6 és a Szojuz űrhajó egy-egy gyakorló példánya (utóbbiból két darab, egyikben a repülési feladatokat, a másikban a dokkolást lehetett gyakorolni), amelyek szimulátorként üzemeltek. A kurzust egy sikeres vizsga zárta le. Ismeretes, az űrrepülés a kezdeti időszakban viszonylag kis súlyú- és méretű űrhajók űrbe juttatásával kezdődött. E kamrányi méretű űrrepülőeszközök azonban csak néhány napra tették lehetővé az életfeltételeket, hosszabb időt igénylő tudományos programok végzésére nem volt lehetőség. E célok megvalósítására nagyobb űrállomást kellett kialakítani, amelyben elfogadható életfeltételeket lehetett teremteni a tudományos munkát végző ember számára, illetve ahol a tudományos program berendezéseinek és az emberi élet fenntartásához szükséges vizet, élelmiszert, levegőt elhelyezhették. A Szaljut űrállomást e célból készítették el, s a hetvenes évek második felére a nemzetközi legénységet fogadó Szaljut—6, a korábbiakkal összehasonlítva már lényeges előrelépést jelentett. Az új űreszközbe két összekapcsoló szerkezetet építettek be, ami egyidejűleg két űrhajó csatlakoztatását tette lehetővé; egyszerre két űrhajós léphetett ki a világűrbe; elhasználódásuk után lehetővé vált egyes blokkok cseréje; a Földre továbbítandó színes közvetítésekhez televíziós kamerát helyeztek el; javították a személyzet egészségügyi-higiéniai körülményeit (zuhanyt szereltek fel, levegő ionizátort állítottak be, stb.). Az űrállomás és a két szállító űrhajó teljes tömege összesen 32 500 kg volt. Ebből az űrállomás a pályára állítás után 18 900 kg, a szállító űrhajó tömege a pályán 6800 kg. A komplexum teljes hossza 29 m, ebből az űrállomás 15 m; legnagyobb átmérője 4,15 m, a legnagyobb oldalirányú mérete a szétnyitott napelemeknél mérve 17 m volt. 24
