Iratok a közös magyarszovjet űrrepülésről 1979–1980 (Budapest, 2011)
Bevezetés. A közös magyar–szovjet űrrepülés és a hatalom
BEVEZETES A tudományos kísérletekhez, megfigyelésekhez, a fénykép- és filmfelvételek készítéséhez több mint húsz ablak állt rendelkezésre. Az űrhajó három részből állt: A 6,5 m3 térfogatú orbitális fülke a személyzet munka- és pihenőhelye volt a keringési pályán. Itt helyezték el a rádiótechnikai és a televíziós berendezéseket, valamint az életfenntartó rendszer készülékeit. Az űrhajó középső részén volt a parancsnoki visszatérő-fülke, az űrhajó legfontosabb szerkezeti eleme. A 3,8 m3 térfogatú, lekerekített végű csonka kúp formájú fülkében helyezkedtek el az űrhajósok a pályára állás és a visszatérés során. E fülkéből lehetett irányítani az űrhajó manőverezését a röppályán és a másik űrhajó, vagy az űrállomás megközelítésekor. Itt helyezték el az űrhajó berendezéseinek, rendszereinek ellenőrzésére szolgáló műszereket, a navigációs helyzetmeghatározó, valamint az űrhajó kézi irányító berendezésének vezérlő szerveit, két pilótaülést és kétoldalt egy-egy ablakot, valamint a televíziós kamerát is. A fülke hermetikusan zárható ajtaja az orbitális fülkébe vezetett. A visszatérő-fülke irányítására a visszatérés idején hat kisrakéta hajtómű szolgált. Ezeket a kabin falán helyezték el. A visszatérő-fülke különleges tartályaiban volt a fő- és tartalék ejtőernyőrendszer. Visszatéréskor a fékezőernyő-rendszer 9,5 km magasságban nyílt ki. Miután a fékezőernyő lecsökkentette a sebességet, kinyílt az ejtőernyőrendszer fő kupolája, amely biztosította a leszállóegység földet érését. Közvetlenül a földet érés előtt, egy méter magasságban bekapcsolódtak a sima leszállást biztosító fékezőrakéták, amelyek ellenerőt adva 3-4 m/sec-ra csökkentették a földet érés sebességét. (Ez utóbbi működésképtelensége komoly gondot okozott később a magyar—szovjet űrpárosnak.) A műszer-kiszolgáló egységben helyezték el az űrhajó összes alapvető kiszolgáló rendszerét, amelyek biztosították az automatikus irányítást, a megközelítést és összekapcsolást, az orbitális állomás részeként a repülést és a szétválasztási műveletet. A műszer-kiszolgáló egység rácsos formájú összekötő részében kaptak helyet az üzemanyagtartályok, valamint a dokkolást és a tájolást biztosító tíz, egyenként tíz kilogramm tolóerejű hajtómű. Ugyancsak itt voltak azok a rendszerek, amelyek a repülés alatt és az űrállomás megközelítésekor biztosították az űrhajó pályamódosítását és tájolását. A Szojuz űrhajó hordozórakétája három lépcsőből állt. A startnál a hordozórakéta első és második fokozatának hajtóművei egy időben léptek működésbe. A második fokozat a négy ún. mellékblokk leválasztása után tovább működött. A harmadik fokozat akkor gyújtott be, amikor a második fokozat hajtóműve leállt. A hordozórakéta minden fokozata oxigén-kerozin keverékkel működött. 25
