A magyar királyi Országos Levéltár (Budapest, 1938)

KOSSÁNYI BÉLA ságok következtében az erdélyi fejedelmek levéltárai szétbomlottak, szétszóródtak s a teljes szétesést mindössze két fejedelmi család levéltára kerülte el, a Rákócziaké és kisebb mértékben az Apafiaké. A Rákóczi-család levéltára a XVIII. század elején két részre szakadt. A levéltár egy részét az utolsó nemzeti fejedelem II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának bukása után titokban Lengyelországba szállították ki. Ezek a Rákóczi-iratok utóbb — rokoni kapcsolatok révén — legnagyobb részükben a gróf Aspremont-, majd pedig a gróf Erdődy-család levéltárába kerültek és jelenleg az Országos Levéltár Magyar Nemzeti Múzeumi Levéltárában találhatók. A Rákóczi-levéltár másik részét Munkács várának elfoglalása után, minthogy II. Rákóczi Ferenc fej- és jószágvesztésre Ítéltetett, a fejedelem egyéb levéltáraival együtt a szepesi kamara vette birtokába, s ez az iratanyag ma a Magyar Királyi Udvari Kamarának az Országos Levéltárban lévő, később ismertetendő levéltárában őriztetik. Az Apafi-család fejedelmi levéltára, mely a Rákócziak levéltáraihoz hasonlóan a korábbi fejedelmektől is őrzött iratokat, II. Apafi Mihály fejedelemnek utód nélküli halála után a családi és országos iratokkal együtt nagyrészt az erdélyi íiskusra szállt. Ezen iratanyag egy részét utóbb Bécsbe szállították fel. A visszamaradt iratok pedig megosztva a Habsburg fejedelmek által szervezett erdélyi főhatóságok levéltáraiban helyeztettek el. Bár a központi hatalom és a rendek az erdélyi nemzeti fejedelemségben nem kerültek szembe oly mértékben egymással, mint a királyi Magyarországon, a rendek az ő jogaikat biztosító országos jellegű köziratok fennmaradásának intézményes biztosítását itt is megkísérelték. Erre alkalmas szervként kínálkoztak az Erdély területén működött hiteles helyek: a gyulafehérvári káptalan s a kolozsmonostori konvent közlevéltárai. E levéltárakat az erdélyi fejedelemség megszervezésekor továbbra is régi őrzőhelyükön hagyták, a reformáció nyomában járó szekularizáció következtében azonban gondozásukat kivették az egyházi testületek kezéből s azt eleinte a fejedelmek által kinevezett, később az országgyűlések által választott személyekre, az úgynevezett requisitorokra bízták. Szervezetüknek és kezelésüknek ilymódon történt megváltoztatása után — érintetlenül hagyva a hiteles helyek régebbi hatáskörét — a gyulafehérvári és kolozsmonostori hiteles helyi levéltárakat használták fel a rendeknek a fejedelmekkel szemben való jogait biztosító irományok elhelyezésére. Törvények intézkedtek ugyanis arról, hogy bizonyos meghatározott, a fejedelemség, illetve az országlakók szempontjából kiemelkedő fontosságúnak itélt iratanyagot megőrzés végett ezekben kell elhelyezni. A két hiteles helyi levéltár azonban az idevonatkozó törvények intézkedésein túlmenőleg időnként esetlegesen még más természetű államiratokkal is bővült. A fejedelmek ugyanis ezeket — különösen a fejedelemség székhelyén működött gyulafehérvári levéltárat — a már említett fejedelmi levéltárak mellett, olykor szintén felhasználták kormányzati iratok, levelezések, követjelentések elhelyezésére is. A nemzeti fejedelemség bukása után a Habsburgok uralma alá került Erdély központi kormányzata a magyarországihoz hasonlóan organizáltatott meg és kapcsoltatott be a birodalom szervezetébe. Az újonnan létesült erdélyi kormányhatóságok iratanyaguk megőrzéséről a magyarországi kormányszékekhez hasonlóan saját maguk gondoskodtak, s irataikat külön levéltári szerv létesítése nélkül szintén kebelbéli irattáraikban tárolták. Lényeges változást okozott az Erdély sorsában beállott fordulat a gyulafehérvári