A magyar királyi Országos Levéltár (Budapest, 1938)

II darabból állt, s ezeknek legrégebbike is csupán az 1606-iki bécsi béke okiratának egyik eredeti példánya volt. Ez az anyag a XVII. század folyamán és a XVIII. század elején, néhány esettől eltekintve, csupán egykorú okmányokkal: koronázási hitlevelekkel, békekötésekkel, törvényekkel, az ország határaira vonatkozó s más hasonló természetű iratokkal bővült. Az 1681. évi soproni országgyűlésen merült fel először annak a terve, hogy az ország iratainak ezt a gyűjteményét a lappangó és idegen kézre került köziratok felkutatásával és visszaszerzésével kibővítsék. A tervet akkor nem lehetett megvalósítani s így ezen iratok nagyobbmérvű gyarapodása csak több mint egy félszázad múlva következett be, amikor gróf Batthyány Lajos nádor kezdeményezésére és lelkes propagandájára egyházi és világi levéltárakból egyaránt sok országos érdekű középkori és újkori iratot adtak át a nádor őrizetébe. Ugyancsak gróf Batthyány nádor ez ügyben kifejtett nagy buzgalmának volt köszönhető, hogy 1765-ben véglegesen megoldódott a nádorok kezére adott országos iratok biztonságos őrzésének kérdése is. Ez esztendőben ugyanis az 1723 : XLV. törvénycikk idevonatkozó rendelkezéseinek új törvényben való ismételt megújítása után, azok értelmében Pozsonyban megalakult az úgynevezett „Archívum Regni", másként „Archívum Regnicolare". Megalakulása után gróf Batthyány Lajos ebben a levéltárban helyezte el az országnak a XVII. század elejétől a nádorok őrizetében felszaporodott, említett iratait. Az új „Archívum Regni" lényegét tekintve a rendek levéltára volt. Ezt az intézményt a rendeknek a központi kormányzat abszolutisztikus törekvéseivel szemben a rendi alkotmány védelmében kifejtett küzdelme hozta létre és tartotta fenn. Minthogy azonban az akkori rendi állam szervezetében az uralkodóval szemben a rendek képviselték az országot, ez a levéltár az akkori közjogi felfogásnak megfelelően valóban az ország levéltára: Archívum Regni, vagy Regnicolare, magyarul Országos Levéltár volt. Kereteit is ennek a rendeltetésének megfelelően alakították ki. A már többször említett országos jellegű iratokon, törvényeken, a magyar szent koronára és koronázási jelvényekre, az ország határaira vonatkozó köziratokon, továbbá országos összeírásokon (1715., 1720., 1828. évieken) kívül ez a levéltár őrizte az országgyűlések és az országgyűlési bizottságok tanácskozásait és munkálatait megörökítő irományokat, s végül a nádorok és országbírák levéltárait is. Az 1765-ben felállított Országos Levéltár illetékessége a központi kormányzat hivatali szerveinek iratanyagára nem terjedt ki, minthogy azok a rendi felfogásnak megfelelően a király hatóságai voltak, s így az uralkodó hatásköre alá tartoztak. Az eddigiekben, az újkori rendi korszakról szólva, csupán a szűkebb értelemben vett Magyarországra voltunk tekintettel. Ezért, mielőtt a fejlődés további menetét ismertetnők, röviden foglalkoznunk kell még az erdélyi fejedelemséggel is. Az erdélyi nemzeti fejedelemségben az állami ügyek intézése középkori kormányzati rendszeren épülvén fel, a fejedelemség köziratainak őrzésében is ennek megfelelő formák érvényesültek. A középkori magyar állam ismertetett királyi levéltárának itt a fejedelmek azonos hivatást teljesítő levéltárai feleltek meg. E fejedelmi levéltárak a- XVI—XVII. század folyamán sok viszontagságon mentek keresztül. Megsínylették a fejedelmi családok változásait, egyeseknek magvaszakadását. Érzékeny károsodást szenvedtek továbbá ellenséges hadak pusztításától, valamint más egyéb okok következtében is, amelyek közül mint jellemzőt, csak egyet említünk meg. Szamosközy István jegyezte fel Báthory Zsigmondról, hogy amikor először hagyta el fejedelemségét, távozása előtt a kezén volt fejedelmi és országos iratok nagy részét elégette. Ily viszontag-