Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)

2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története

2.2. Újkor (1526-1849) ■ 103

meg. A XVIII. század első évtizedétől így felállították az Adriai-tengertől az erdélyi határig terjedő sávban a polgári közigazgatástól leválasztott katonai határőrvidéket (Militärgrenze), amelynek irányításába a magyar rendeknek és a magyar kormányszékeknek nem volt beleszólásuk. Részei a XVIII. század első felében a károlyvárosi, a báni, a varasdi, a szávai, a dunai, a tiszai és a marosi határőrvidékek voltak. A Te- mesi Bánság visszafoglalása után az utóbbi kettőnek már nem volt létjogosultsága, viszont a Bánság külön igazgatásának megszűnte után itt is kialakították a határőr- vidéket. A XVIII. század második felében a károlyvárosi határőrvidék a likai, otocsá- ci, ogulini, szluini ezredekből, a báni határőrvidék az I. és a II. báni ezredből, a varasdi határőrvidék a körösi, szentgyörgyi ezredből, a szlavóniai határőrvidék a gra- diskai, bródi, péterváradi ezredekből és a titeli sajkás kerületből (vízi határőrök), a bánsági határőrvidék a német-bánsági és az oláh—illyr bánsági ezredből állt. A határ- őrvidéken a nagyobb várak őrizetét német ezredek látták el, a határ védelmét az ezek között létesített őrházakban az ide telepített, adózási kiváltságokat kapott katonaparaszt határőrök látták el (az 1690-ben a Magyar Királyságba menekült szerbek, a horvát-szlavón területeken horvátok, a Bánságban románok). A határőrvidék a XVIIIXIX. században sikeresen látta el a déli határ védelmét, és az udvar számára egy jól mozgósítható katonaréteget biztosított. Felszámolását, polgárosítását a dualizmus korszakában, 1873-tól kezdte meg a kormányzat, és az 1880-as években fejezte be.

Az erdélyi határőrvidék szervezését 1762-ben rendelte el Mária Terézia királynő a délvidékiek mintájára a fejedelemség déli és keleti határain. A szervezés a székely- séget, illetve a románság lakta területeket érintette, és nem ment könnyen, különösen nem a székelyek lakta területen, mert ők korábbi kiváltságaik megszűnését és alacsonyabb sorba kényszerítésüket látták benne. Siskovics tábornok 1764. január 7-én a Madéfalván gyülekező tiltakozó, de fegyveres ellenállást nem tanúsító székelyeket megtámadta, és több száz embert mészároltatott le. A székely ellenállás megtört, és pár hónap alatt a szervezés befejeződött. Az erdélyi határőrvidéken létrehozták az I. és II. székely gyalogezredet (Csíkszereda és Kézdivásárhely székhellyel), a székely huszárezredet (Sepsiszentgyörgy), az I. és II. román gyalogezredet (Orlát és Naszód székhellyel). Az erdélyi határőrvidéket is Bécsből irányította az Udvari Haditanács, majd 1851-ben számolták fel.

A Magyarországi Főhadparancsnokságot (General Commando in Hungarn) 1740-ben hozta létre Mária Terézia először Pozsony, majd 1784-től Buda székhellyel. Az Udvari Haditanácsnak alárendelt szerv az ország legfőbb területi katonai parancsnoksága volt, azzal a feladattal, hogy a Magyar Királyságban tartózkodó katonaság, valamint a katonai objektumok és parancsnokságok tevékenységét irányítsa, felügyelje és ellenőrizze a rend és a biztonság fenntartása céljából. Egyik eleme volt a Habsburg Birodalom katonai szervezetének, amelyben a haderőt nem hadászati, hanem területi parancsnokságok alá osztották be. A magyar koronához tartozó területen a Magyarországi Főhadparancsnokságtól függetlenül - azaz közvetlenül a Haditanácsnak alárendelten - a XVIII. században létezett még az erdélyi (Nagyszeben; lásd a 2.2.7.2. pontot), a szlavóniai (Eszék), a horvátországi (Károlyváros), a vendvidéki (Varasd) és a bánáti (Temesvár) General Commando is.