Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)

2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története

104 ■ 2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története

2.2.4. Helyi igazgatás a Magyar Királyságban

2.2.4.1. A VÁRMEGYEI SZERVEZET KIFEJLŐDÉSE

A korszakban a nemesi megyék szerepe a háborús viszonyok és a rendiség súlyának megfelelően nőtt, testületi és egyedi szervei szinte folyamatosan fejlődtek, differenciálódtak. A vármegyék élén a főispán (supremus comes) állt, akit az uralkodó nevezett ki, többnyire a megyében birtokos főúri családokból vagy a főpapok közül. így a XVI. századra kialakult az örökös-örökletes (perpetuus, illetve haereditarius) főispánság intézménye is. A főispán a központi államhatalmat képviselte, de az alispán (vicecomes) - a középkorban még familiáris helyettes - az újkorban a vármegye közönségével egyetértésben választott, helyileg elismert személyiség lett, és gyakorlatilag ő irányította már a megye adminisztrációját. Egyes megyék másodalispánt is választottak. A vármegye választotta továbbá a járásokat irányító (fő) szolgabírá- kat (ordinarius judliumok) és helyetteseiket, a kerületi alszolgabírákat (vicejudliumok), az esküdteket (jurati assesores, jurassores) és a jegyzőt (nótárius), aki a vármegyei hivatali írásbeliség vezetője volt. (A teendők növekedésével megjelent az aljegyző, majd a másodaljegyző is.) A XVII-XVIII. században a szakigazgatás kialakulásával, fejlődésével együtt újabb tisztviselői állások jöttek létre: pénztárnok (arcarius), adószedő (perceptor), tiszti ügyész (fiscalis), levéltárnok (archivarius), orvos (medicus vagy physicus), sebész (chyrurgus), bába (obstetrix), földmérő (geometra) stb.

A vármegye legfőbb döntéshozó szerve - ahol évente a tisztviselőket és az alkalmazottakat is választották és beszámoltatták - a megyei közgyűlés (generalis congrega- tio) volt. Résztvevői a vármegyében élő vagy ott birtokos nemesek voltak, és a hozott döntések, közöttük a szabályrendeletek (statútumok) a megye területén élők mindennapjait is meghatározták (például árakat, béreket, közmunkákat). A közgyűlésen választották az országgyűlési követeket, ellátták őket követutasításokkal, itt hirdették ki a törvényeket, uralkodói és kormányszéki rendeleteket, ismertették más törvényhatóságok értesítéseit, beiktatták a kiváltságlevelet kapott új nemeseket, stb. Az autonóm vármegyei önkormányzat egészen 1848-ig fennállt, kivéve II. József uralkodásának időszakát. Ő 1784-ben átszervezte az ország közigazgatását: tíz adminisztratív kerületet hozott létre, ezekbe tagozódtak a megyék, élükön kinevezett hivatalnokkal, megyei önkormányzatok tehát nem léteztek. Halála után a vármegyék visszanyerték korábbi autonóm szervezetüket. (A vármegyei és városi bíráskodást lásd a 2.2.5.2. pontban.)

2.2.4.2. VÁROSI IGAZGATÁS

A szabad királyi (liberae regiae civitates) és a bányavárosok (civitates montanae) birtokosa az uralkodó volt, és a tőle kapott kiváltságaik révén saját szokásjogaik szerint éltek, széles körű önkormányzattal rendelkeztek, függetlenek voltak a vármegyéktől. Belső szervezetük az újkorban megváltozott, fejlődött. A városi közgyűlés sze-