Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
1. Történeti segédtudományok
64 ■ 1. Történeti segédtudományok kés gumibélyegzők használata. Ezek festéke leggyakrabban fekete, kék, olykor zöld színárnyalatú, ritkán - politikai megfontolásból - vörös is lehetett. Ugyancsak a modern korban terjedt el, hogy - leginkább igazolványok kemény papírjába - bélyegzőgép segítségével nyomták a pecsétábrát (ún. szárazpecsét). A pecsétek leggyakrabban kör alakúak voltak, de ellipszis, háromszög, a legkülönbözőbb számú sokszög, lóhere stb. alakban is készülhettek. Nagyságuk bizonyos fokig jogi erejüktől és tulajdonosuk társadalmi helyzetétől függött (a közhitelű, illetve előkelők által használt pecsétek általában nagyobbak voltak). Elvileg tulajdonosukat reprezentálták a pecsétek, de ezt a legkülönbözőbb módokon - felirat, kép, címer, illetve ezek változatosan alkalmazott kombinációi útján - tehették. A pecsétképek gyakran értékes művelődéstörténeti utalásokkal szolgálnak, a feliratok - azonkívül, hogy megnevezik a pecsét tulajdonosát - esetenként érdekes eszme- történeti tanulságokat is tartalmaznak. A pecséteket többnyire rányomták az iratokra, oklevelekre, a középkori kiváltságlevelekre selyem- vagy kendersodrattal, esetenként egy vagy két pergamenfarokkal ráfüggesztették. A pecséteket gyakran úgy nyomták rá az oklevelekre, hogy csak a feltörésük után lehetett azokat elolvasni (zárópecsét). Az oklevéltan kutatói épp a pecsét ráhelyezésének módját megfigyelve különböztetik meg a középkori oklevelek fő típusait, cl függőpecsétes privilégiumot, a zárópecséttel ellátott zárt oklevelet (litterae clausae) és a rányomott pecséttel megerősített, de annak megsértése nélkül olvasható pátenst (litterae patentes). A pecséteket mint a hitelesítés eszközeit gyakran hamisították, ami ellen a hatóságok, a pecséttulajdonosok minden korban igyekeztek védekezni. Napjaink levéltárosai, muzeológusai számára komoly probléma a pecsétanyag pusztulása. A ránk maradt pecsétnyomók konzerválása mellett ezért igyekeznek a régi pecsétekről élethű másolatokat készíteni. Az elmúlt évszázadokban rézkarc, litográfia, újabban fénykép formájában, digitalizálással folyik a régebbi pecsétek megörökítése. Az önálló pecsétkiadványok mellett célszerű, ha a különböző tanulmányok, könyvek illusztrálására minél több (odaillő) pecsétábrát választunk. 1.4.2. Címertan A címertan vagy heraldika a címerekkel foglalkozó történeti segédtudomány, nevét középkori gyakorlati művelőiről, a heroldokról kapta. Egyaránt foglalkozik a címerek történetével (s ezen belül a társadalom életében játszott szerepével), valamint szerkesztésük, leírásuk szabályaival. Címerjogi kérdésekben érintkezik a jogtudománnyal, illetve a jogtörténettel, a címerábrák elemzése kapcsán a művelődéstörténettel, művészettörténettel és általában mindazokkal a (történeti segéd-) tudományokkal, amelyek a címerek viselőit (genealógia), a címerábrák hordozó forrásait (pénztörténet, pecséttan, kodikológia stb.) vizsgálják. A címer a középkori fegyverhasználaton alapuló, legtöbbször pajzs alakú jelvény, szimbólum, amelyet magánszemélyek vagy testületek megkülönböztető jelként
