Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
1. Történeti segédtudományok
1.4. Pecsét-és dmertan ■ 65 használtak vagy használnak. (Egyes XIX. századi szerzők azóta meghaladott felfogása szerint már az ókori pajzsábrák is címerek voltak.) A címerábrázolás lényeges jegyei: ♦ Színes jelvények (akkor is, ha napjainkra nagy részük pecsétek, pénzek stb. színtelen vésetein hagyományozódott). ♦ Mértani formák vagy stilizált képek. Térbeli ábrázolásuk csak kismértékű lehet. ♦ Pajzs mint a címerábra legfőbb hordozója, bár a heraldikusok többsége a pajzs nélküli zászlókon, használati tárgyakon ábrázolt, illetve sisakdíszként szereplő, sőt esetenként a címer funkciójaként megjelenített egyéb jelvényeket is címernek tekinti. A címerek általában örökölhetők voltak, a földbirtokhoz vagy a családhoz kötődtek. Egyes (főleg testületi és egyházi) címereknél az állandósult használat vagy legalábbis annak igénye helyettesíthette az öröklődést. A címerhasználat szokása Nyugat-Európában a XII. század második negyedében, hazánkban 1190 táján jelent meg. Viselése nagyon hamar túllépett első alkalmazói, a hatalmi elit katonáskodó tagjainak - a lovagoknak - a körén, és napjainkig tart. Alapelve, hogy a saját családhoz, illetve a testülethez tartozókon kívül senki nem viselheti a használt címert. A címer hordozója általában a pajzs. Úgy tekintjük, hogy egy velünk szemben álló személy tartja maga előtt, ezért a címerleírásoknál a jobb és a bal oldal megcserélődik. A pajzs alakja az évszázadok során gyakran változott, egyes formák azonban szinte a címerhasználat egész története során divatosak maradtak. Ezért a pajzs alakja csak ritkán alkalmas datálásra: például a lófej- (alakú) pajzs, illetve lándzsa megtámasztására felül vagy oldalt bemélyedéssel kiképzett tárcsapajzs a korai heraldikai emlékeken nem fordul elő. A pajzs leggyakrabban egyenesen áll, de jobbra, illetve balra dőlt helyzetben is szerepelhet. A felfordított pajzsra helyezett címer viselője családjának a kihalását szokta jelezni. Ha több címerábrát kellett együtt szerepeltetni, a pajzsokat gyakran egymás mellé vagy egymásra helyezték. Ez utóbbi esetben az alsó nagypajzs ábrázolásának egy részét takarta a felülre tett boglárpajzs (szívpajzs). Több címer egyesítésének az volt a leggyakoribb megoldása, hogy a pajzsot szabályos mértani vonalakkal osztották, és az egyes címerábrákat az így kialakított mezőkbe helyezték. A pajzsra helyezett geometriai alakzatok, a mesteralakok vagy heroldalakok önmagukban is szerepelhetnek címerek alkotóelemeiként, de különböző címerábrák befogadására szolgáló mezőként is előfordulhatnak. Bármely olyan, címerpajzsra került ábrázolást, amely nem mesteralak, címerképnek tekintünk. A mesteralakoknak szinte végtelen válfaja hozható létre, hiszen a pajzs (a mező) egyenes, homorú, domború, hullámos, lépcsős, fogas, fodros stb. osztóvonalakkal, 11. ■ 1. Mátyás címeradománya Nagylucsei Orbán kincstartónak és rokonságának (1480)
