Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)

5. Levéltártan

5.2. Az iratanyag feldolgozása ■ 491

selejtezéseinek tapasztalatai szükségszerűen negatív hatást gyakoroltak a levéltárosokra, a levéltári selejtezések is visszaszorultak, és egyre inkább hangsúlyt kaptak a szakmai kritériumok, azaz az iratértékelésen alapuló finom selejtezések.

■ Iratértékelés és selejtezés a levéltárban

A levéltáros egyik legfontosabb munkája az iratértékelés. A fentiekből is kiindulva azonban erre a kérdéskörre nem a már levéltári őrizetben lévő iratanyagok kapcsán, hanem a gyűjtőterületi munka során kell nagy hangsúlyt fektetni, arra kell törekedni, hogy a levéltárba már csak selejtezett, maradandó értékű iratok kerüljenek. A szakszerű gyűjtőterületi munka eredményeként levéltárba került iratokat nem szükséges, sőt nem is szabad selejtezni. A problémát a fentebb már részletezett körülmények között levéltárba került nem maradandó értékű iratok selejtezése jelenti. Ezek esetében is alapjában véve azokat az elveket kell követni, amelyeket a levéltárak a gyűjtőterületi munka során érvényesítenek. Tekintettel kell azonban lenni néhány egyéb körülményre is. A főbb alapelveket és kérdésköröket az alábbiakban fogalmazhatjuk meg.

♦ A levéltárban lévő, selejtezni kívánt fond értékhatárának kérdése. Amennyiben az adott iratanyag egészét, tehát az iratképző szervet a levéltár gyűjtőterületi stratégiájának megfelelően értékhatár alattinak nyilvánítja, sor kerülhet az iratanyag selejtezésére (vő. a 4.7.1. pontban írtakkal).

♦ Az iratanyag fizikai állapota. Amennyiben az adott iratanyag fizikai állapota any- nyira leromlott, fertőzötté vált, stb., hogy megmentése szakszerű állományvédelmi felmérés alapján sem lehetséges, akkor lehetséges az iratanyag kényszerselejtezése. Ebben az esetben is törekedni kell arra, hogy amennyiben nem értékhatár alatti szerv iratanyagáról van szó, a kiselejtezni kívánt iratanyag maradandó értékűnek tartott részének információit valamilyen módon megmentsük, például mikrofilmezéssel, digitalizálással.

♦ Az iratanyag kora. Mint láthattuk, a második világháború előtti szakirodalom vélekedése szerint az 1867 (a főváros esetében az 1873) előtti iratok selejtezését nem javasolták. Ezek az időhatárok értelemszerűen egyre inkább kitolódtak, kezdetben csak bizonyos időszakok élveztek védettséget (például 1918-1919, 1944-1945, 1956), ma már pedig lényegében azt mondhatjuk, hogy bármilyen 1950 előtti iratanyag selejtezésénél nagy körültekintéssel kell eljárni. Ennek oka az, hogy ezekből az időszakokból már újabb levéltári iratanyag felbukkanása, előkerülése nem várható, így minden fennmaradt iratanyag tartalmi elemzés nélkül is korjelző lehet. Mindezek ellenére nem létezik érvényes jogszabályi előírás arra nézve, hogy mely év előtt keletkezett iratokat nem szabad levéltári selejtezés alá vonni.

♦ A tükröződő iratok kérdése. Amennyiben az adott iratanyag lényegét tekintve valamely másik, a folyamatokat jobban mutató, bővebb információkat tartalmazó iratanyagú szerv iratanyagának tükröződése, akkor a tükröződés tényszerű megállapítása után kerülhet sor selejtezésre. Fel kell hívni a figyelmet azonban arra, hogy ebben az esetben különösen nagy hangsúlyt kell fektetni irattani kérdésekre is, tehát például ha a kibocsátó szerv regisztratúrájában fennmaradt