Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
5. Levéltártan
470 ■ 5. Levéltártan ható iratok ismertetéséből állni. Sokkal inkább a többszörös keresztkapcsolatokat (multiple interrelationships) kell leírni a létrehozó szerv és az irategyüttesek között. Többszörös kapcsolatról lévén szó, ez éppúgy fennállhat iratgyüttes/irat- együttesek és szerv/szervek, mint irategyüttes (ek) és irategyüttes (ek) között. Ez az elmélet a sorozatelv nevet kapta, ami mögött valójában az ausztrál levéltárosok azon törekvése áll, hogy kiküszöböljék a provenienciaelv legnagyobb fogyatékosságát, a kontinuitás hiányát. Ugyanis a fondképzőre építő provenienciaelv értelmében, ha egy szerv megszűnik, vagy jelentős változás áll be a jogállásában, működésében, akkor a fondját le kell zárni. A funkció, a feladat azonban többnyire nem szűnik meg, hanem egy új iratképző által létrehozott fondban megy tovább. Figyelembe véve a politika által generált rendszeres állami és közigazgatási változásokat, érdemes az egy funkcióhoz, feladathoz stb. köthető iratokat sorozatokká egyesíteni. Ez az egyesítés érinthet fondokat vagy fondrészeket egyaránt, ami - akárhogyan is nézzük, és akármilyen fogalmakat használjanak az ausztrál kollégák - szöges ellentétben áll a provenienciaelwel. A XX. század utolsó évtizedeiben az informatika térhódítása teljesen felbolygatta a levéltárelméletet is. A számítógépes hőskorszak kezdetén, a hetvenes években még nem volt számottevő változás, a levéltárosok az elektronikus információ tartalmának feldolgozására helyezték a hangsúlyt. Ez közel állt a könyvtári felfogáshoz, egy-egy rekord hasonlított egy-egy katalóguslaphoz. Mindez akkor érthető volt, mert a levéltárakba kerülő számítástechnikai anyag önállóan is megálló, statikus, főleg statisztikai jellegű adatbázisokból állt. A nyolcvanas évek közepétől kezdődően gyökeres változások történtek az információs társadalomban és technológiában. Általánosan elterjedtek a relációs adatbázisok az egyetemeken, a kormányzatban és az üzleti életben (sőt a levéltárakban is). A relációs rendszerek jellegzetessége volt, hogy napról napra változtak, az adatok mellett szövegeket, képeket, hanganyagot is integráltak a rendszerbe, és az iratok tulajdonképpen ezeknek szüntelen kombinációiból keletkeznek: ekkor jelentek meg tömegével az elektronikus iratok. A folyamatot felgyorsította a számítógépes hálózatok robbanásszerű terjedése a kilencvenes években. A hálózati iratoknak nemcsak a változékonyság a jellegzetességük, hanem az is, hogy „nézetként” is létezhetnek, azaz a felhasználó szerkesztési utasításokkal különböző helyekről szedi össze az elemeket - arra az időre, amíg neki szükséges. Nem csoda, hogy többen föltették a kérdést: az irat fogalma egyáltalán létezik még? Komoly gondot jelentett (és jelent mind a mai napig) a hitelesség kérdése is: egy ilyen virtuális iratot menynyiben tekinthetünk hitelesnek? A modern provenienciaelv hívei, például Terry Cook kanadai levéltáros szerint van megoldás a problémákra. Ugyanis ha a high-tech retorikát lehámozzuk, akkor maradnak a kapcsolódások-kapcsolatok, azaz a kontextusok világa. Koncepcionálisan az elektronikus iratok közötti kapcsolatok (és ezek viszonya a létrehozó intézményhez/ személyhez) nem különböznek a hagyományos iratok közötti kapcsolatoktól, a levéltárosnak pedig a feldolgozás során ezeket kell kibontania és leírnia. Stratégiai és taktikai szinten (ez a szerző kifejezése) viszont már nagy a különbség,
