Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
4. Irattan és iratkezelés
4.7. A vállalati iratok kezelése ■ 393 rosok kezébe tette le a kezdeményezés és ellenőrzés lehetőségét. Az iratkezelési szabályzatokat és irattári terveket a vállalatok vezetői adták ki. A minisztériumok által kiadott minták alapján a vállalat tevékenységéhez igazodó irattári tervek készültek. Bizonyos irattípusok - személyzeti, munkaügyi, pénzügyi - mindenhol keletkeztek, de nyilvánvaló, hogy jelentős mennyiségű, csak az adott vállalatra jellemző irattípus keletkezik például egy bányavállalatnál vagy egy pénzintézetnél. A vállalatok, szövetkezetek irattárainak levéltári ellenőrzését az Ltvr. kimondta, az illetékes levéltárnak az ellenőrzés során észlelt hiányosságokról a szerv vezetőjét értesítenie kellett. Ha a szerv vezetője a hiányosságok megszüntetéséről nem gondoskodott, úgy a levéltárnak lehetősége nyílt a művelődésügyi miniszternek erről jelentést tenni. A fentebb említett 45/1958. (VII. 30.) kormányrendelet alapján készített ágazati ügykörjegyzékekben - ahogy ezt a korabeli levéltári értékhatár-vizsgálatok megállapították - a felsorolt tételek mintegy 50%-a kapott nem selejtezhető minősítést. Az 1970-es évek elején bevezetett irattári tervek már ennél kevesebb, de levéltári szempontból még mindig jelentős mennyiségű irattári tételt, az összes keletkező iratanyag mintegy 1/3-át minősítették levéltári anyagnak. Sok esetben túl tágan határozták meg a történeti értékű iratok körét, más esetben a nem selejtezhető tételek tárgyának megfogalmazása olyan általánosra sikerült, hogy abba belefért történeti, ügyviteli értékű iratanyag egyaránt. A Lenin Kohászati Műveknél 1983-ban a keletkezett iratok 19%-a került a levéltárba adandóként besorolásra, ami azt jelentette, hogy az évente keletkező mintegy 450-500 fm-nyi iratanyagból 30-35 fm- nyi került volna levéltárba. (Érdekesség, hogy a későbbi felszámolási eljárás során az 1945-1990 közti évkörből végül összesen 308 fm iratanyag került a Magyar Országos Levéltár őrizetébe.) Az egyedi irattári tervek elbírálásakor a levéltárosok számára semmilyen irány- mutatás nem állt rendelkezésre, sok esetben az „ahány levéltáros, annyiféle értékelés” gyakorlata működött. Ezt felismerve, 1981-ben az Új Magyar Központi Levéltár munkatársa vezetésével munkacsoport alakult a tipizálható szervek iratainak értékhatár-vizsgálatára. Célként tűzték ki szervtípusonként iratcsoportlisták készítését, amelyek a lehető legpontosabb felsorolásban rögzítették az illető szervtípusnál (trösztök, különféle vállalati kategóriák, kutatóintézetek) keletkező történeti értékű iratok körét. (Az értékhatár-vizsgálat kiterjedt az államigazgatási szervekre is, ugyanakkor nem érintette a csupán ügyviteli értékű iratok őrzési idejét.) A vizsgálat eredményeként a levéltárosok meghatározták, hogy mely irattári tételek anyaga értéktelen levéltári szempontból, illetve a korábbi meghatározásokkal ellentétben, a tapasztalatokra építve, a többi irattári tételt is úgy próbálták megfogalmazni, hogy azokba valóban csak történeti értékű iratanyag kerüljön. Elkezdődött egy tematikus vizsgálat is a tükröződő iratok kiszűrésére. A műszaki, tervtári, beruházási iratok jellemzően olyan vállalati iratanyagok, amelyeket a tervezőnél, a kivitelezőnél és végül a megrendelőnél is egyaránt irattárba helyeznek. Az építésügyi műszaki dokumentáció engedélyezésköteles része még a közigazgatás illetékes szervénél is irattárba kerül. Fontos iratértékelési szempont, hogy az e te
