Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
4. Irattan és iratkezelés
368 ■ 4. Irattan és iratkezelés iratkezeléssel összefüggésben került előtérbe a preventív fizikai iratvédelem eszméje is. Előírták, hogy az ügyiratok rongálódásának elkerülésére azokat nem frak- túr alakban összehajtva, hanem félíves formában kiterítve kell tárolni. Az államigazgatás legalsó szintjén a közigazgatás és bíráskodás ismételt egyesítése után az 1854-től felállított vegyes szolgabírói hivatalok iratkezelését lényegében a birodalom egészére kiterjedő hatállyal az 1855. március 17-i közös belügy- és igazságügy-miniszteri rendelettel közreadott ügyrendtartásban szabályozták. A két hivatali funkció összevonása ellenére megmaradt a közigazgatási és a bíráskodási iratok elkülönült kezelése, amit a közigazgatási és igazságszolgáltatási iktatókönyvek párhuzamos rendszeresítése jelzett. A közigazgatási iratokat központilag meghatározott rovatokat tartalmazó iktatókönyvbe a hivatali elöljáró személyes felelőssége mellett napi rendszerességgel folyószámon vezették be, és visszacsatoló rendszerben alakították ki az ügyiratokat. Az ügyiratok irattári elhelyezésére logikai úton betűvel jelzett 12 tárgyi csoportot alakítottak ki, de ezt a rendszert nem tették általánosan kötelezővé. Az országos hatóság vezetője felmentést adhatott alóla a kisebb ügyforgalmú vegyes szolgabíróságoknak. Az irattári sorozatok lezárását is rugalmasan, egytől öt évig terjedő időhatárok között írták elő. A járási iratok megőrzési idejéről, selejtezéséről későbbi intézkedést helyeztek kilátásba, de a levéltári megőrzésről nincs utalás. A pénzügyi és az építészeti szakigazgatás nem tartozott a Belügyminisztérium hatáskörébe, de a dikasztériumok megszüntetése e területeken is fokozatosan az ágazatok sajátos ügykezelési igényeihez igazodó, osztrák rendszerű iratkezelési gyakorlat meghonosodását eredményezte. A hagyomány szívós továbbélését jelezte, hogy a magyarországi pénzügyi országos igazgatóságon még évekig az ötvenes számkontingens kiutalásával történt az iktatás, és csak az évtized második felében jelent meg a tárgyi alapú irattározás. A jogszolgáltatás területén az osztrák per- rendtartás bevezetése hozta meg az írásbeliség nagyarányú bővülését. A szóbeli pernek csak a járásbíróság előtt maradt helye, és a törvényszéki eljárást már csak kis részben folytatták szóban. A főtörvényszéken és a legfőbb ítélőszéken teljes lett az írásbeliség. 4.3.2. Tradíció és újítás a visszaállított dikasztériumok iratkezelésében A monarchikus abszolutizmus bukásátjelző októberi diploma visszaállította a magyar közigazgatási dikasztériumokat, és ez a közjogi aktus egyúttal a kollegiális ügyintézési mód újbóli érvényre jutását eredményezte. A tradicionális ügyintézéshez való visszatérés az idegen központi hatalom által bevezetett ügyviteli rendszert is megkérdőjelezte. A szakítás látványosan jelentkezett a Magyar Udvari Kancellária iratkezelési és irattározási rendszerében. Az iratokat lényégében nem tárgyuk, hanem elintézésük módja szerint különítették el a kancellária két szervezeti egysége,
