Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
3. Magyar levéltártörténet, levéltári jog
3.4. A levéltári jog fejlődése 1995-ig ■ 327 ben megszüntethetik levéltáraikat úgy, hogy iratanyagukat az állami kerületi levéltárakba adják. A törvény megadta a kultuszminiszternek azt a jogot, hogy - a Honvéd Levéltár kivételével - valamennyi levéltártípus intézményei felett felügyeletet gyakoroljon a levéltárak országos főfelügyelője útján, illetve közreműködésével. Szakértő testületként Országos Levéltárügyi Tanács felállításáról és a levéltárosok alkalmazási feltételeiről is szó esett a törvény előírásai között. Végül a levéltári anyag védelme szempontjából fontos rendelkezést jelentett az, amely kimondta: vétséget követ el, és hat hónapig terjedő fogházbüntetéssel büntetendő, aki levéltár állományába tartozó iratot engedély nélkül külföldre visz. E törvény fenntartotta az 1878. évi büntető törvénykönyv 420. §-ának fentebb említett szankcionáló rendelkezését is. 3.4.2. Szocialista kor A kommunista rendszer kialakulásával természetesen az alapvetően polgári jogelveket tükröző 1947. évi levéltári törvényt egy másik, kommunista ihletésű jogalkotói szándék nyomán törvény alatti szinten megszületett új jogszabály, az 1950. évi 29. tvr. váltotta fel, amely egyébként több vonatkozásban megismételte az 1947. évi törvény rendelkezését, de azzal szöges ellentétben előírta a levéltárügy - az egyházi levéltárak kivételével - teljes államosítását és központosítását. A volt közlevéltárak közül egyedül a Hadtörténelmi Levéltár maradt ki az egységes hálózatból, amelyet a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumnak alárendelt Levéltárak Országos Központja (LÓK) vezetett. A LÓK széles körű szakmai és adminisztratív irányítási jogköreit az 1610-26/1950. (VIII. 8.) VKM rendelet határozta meg. Az Országos Levéltár, a két és fél évvel később újonnan szervezett Központi Gazdasági Levéltár és a területi állami levéltárak feladatköre az 1947. évi törvényben megszabottól annyiban tért el, hogy új feladatokat is el kellett látniuk az állami (tanácsi) szervek iratkezelésével kapcsolatban. Ennek részletszabályai jelentek meg a 185/1951. (X. 23.) MT rendeletben, amely általános érvénnyel írta elő az iratok selejtezését és a történeti értékű iratok levéltárba adását. A levéltáraknak részt kellett venniük a szervek selejtezési munkáiban, így először kísérhették figyelemmel az irattárakban folyó munkákat. A levéltári részvételi jogosultság később, a 45/1958. (VII. 30.) kormányrendelet értelmében az iratselejtezések ellenőrzési jogosultságát is magában foglalta. A rendelet megfelelő jogszabályi keretet adott az iratok levéltári átvételéhez is, mivel előírta, hogy az iratok átadását az átadó szerv költségén kell lebonyolítani. A levéltárügy erős centralizációja fölött az 1960-as évek végére a tanácsok szerepének növekedése miatt eljárt az idő, és ez a helyzet új levéltári jogszabályok alkotását kívánta meg. Ezt az „igényt” az 1969. évi 27. tvr. és a végrehajtásáról szóló 30/1969. (IX. 2.) kormányrendelet elégítette ki. E jogszabályok - hazánkban első alkalommal - alapelvként kezelték azt a tételt, hogy védelem illeti meg a levéltári anyagot annak keletkezési idejétől, őrzési helyétől és tulajdonosától (birtokosától) függetlenül, ebből kiindulva részletesen szabályozták az iratkezelés teljes tárgykörét is. A levéltárak gyakorlatilag az összes iratképző szerv iratkezelésének ellenőr
