Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
3. Magyar levéltártörténet, levéltári jog
3.1. A magyar levéltárak kialakulása és fejlődése az 1940-es évek végéig ■ 295 Levéltárba szállítása és más levéltárak egyes iratanyagainak központosítására vonatkozó tervei előképüket találták a fél évszázaddal korábbi, történészekből álló levéltári ankét és Pauler Gyula elképzeléseiben. 3.1.4.5. A LEVÉLTÁRAK AZ 1919-1945 KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN A Tanácsköztársaság bukása után helyreállt az eredeti rend, így a belügyminisztériumi felügyelet is. 1922-ben változások történtek. Az Országos Levéltár a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium alá került, majd Klebelsberg Kuno kultuszminiszternek és Csánki Dezső főigazgatónak köszönhetően 1923-ban beköltözhetett új, modern épületébe, és megindíthatta szakfolyóirata, a Levéltári Közlemények kiadását. Klebelsberg még előtte elfogadtatta a Nemzetgyűléssel az 1922: XIX. tc.-et, amely a nemzeti nagy közgyűjteményeket és az Országos Levéltárat egy önkormányzati test, a Gyűjteményegyetem keretébe vonta össze. A miniszter a trianoni békeszerződéssel harmadára csökkent ország szellemi felemelkedését tartotta szem előtt, és ennek megfelelően többek között ambiciózus tudománypolitikát folytatott, amelyben az Országos Levéltárnak is szerepet szánt. A Gyűjteményegyetemről szóló törvény ezért nyilvánította tudományos intézménnyé a levéltárat, és tette feladatává - az iratok keletkezésétől számított 32 év után a levéltári anyag átvétele, gondozása, rendezése, gyarapítása, kutatásának biztosítása és a kormányzati munka segítése, valamint a nemességi ügyek szakvéleményezési kötelezettsége mellett -, hogy iratanyagát „rendszeresen tanulmányozza, tudományosan ismertesse és kiadja”. A gyűjteményegyetemi szervezet szakmai szempontból inkább hátrányt jelentett az Országos Levéltárnak, viszont a korábbinál jóval kedvezőbb előmeneteli és javadalmazási viszonyokat teremtett az egyetemet végzett és doktorátust szerzett alkalmazottaknak. (Az 1934: VIII. te. az önkormányzati test nevét Magyar Nemzeti Múzeumra változtatta.) E változások következtében duális főhatósági rendszer alakult ki a levéltárügyben: az Országos Levéltár és - közvetetten - az egyházi levéltárak a Vallás- és Köz- oktatásügyi Minisztérium, míg a megyei és városi levéltárak a Belügyminisztérium felügyelete alá tartoztak. Ez hátrányt jelentett a különböző típusú levéltárak közötti kapcsolatok kiépítése szempontjából. Szintén Klebelsberg nevéhez fűződik a korszak másik jelentős, levéltárakat is érintő törvénye (1929: XI. te.), amely egyebek mellett a törvényhatósági és más városi, községi levéltárakról is rendelkezett. A miniszter a szakszerű kezelés hiánya és a tudományos kutatás lehetőségének jobb biztosítása miatt tartotta szükségesnek a törvény megalkotását. Ez kimondta, hogy a felsorolt levéltárak és a közhatósági irattárak történelmi jelentőségű iratai felett a kultuszminiszter gyakorolja a felügyelet jogát a Gyűjteményegyetem Tanácsa útján. A törvény felhatalmazást adott a levéltárügy rendezését célzó szabályrendelet kiadására, és módosította a törvényhatósági főlevéltárnokok alkalmazásának feltételeit. (A szakvizsga helyett egyéves országos levéltári próbaszolgálat teljesítését írta elő.)
