Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
3. Magyar levéltártörténet, levéltári jog
296 ■ 3. Magyar levéltártörténet, levéltári jog A törvényt csak 1935-ben léptették hatályba, a szükséges mélységű szabályozás azonban elmaradt. Közben a levéltárügy átfogóbb rendezésének igénye merült fel egyre erőteljesebben. Szabó István a Levéltári Közlemények 1931. évi évfolyamában vázolta fel javaslatait. Úgy vélte, hogy a történeti értékű levéltári anyag védelme, bárki tulajdonában legyen is az, közérdek, ezért állami feladat. A jogi környezetet figyelembe véve az állami tulajdonú levéltári anyagot közvetlen állami irányítás, a megyék, városok, községek, kamarák, ipartestületek stb. levéltári anyagát pedig állami felügyelet (szükség esetén állami levéltári kezelés) alá lehet vonni. A magántulajdonba tartozó egyházi, vállalati, családi levéltári anyag viszont állami felügyelet alá sem helyezhető, de nyilvántartásukkal és a különösen jelentős levéltárak „történelmi emlék”-ké nyilvánításával, a külföldre vitel és a megsemmisítés tilalmával, az állam elővételi jogának biztosításával, valamint annak szorgalmazásával, hogy azokat a levéltári hatóságnál letétbe helyezzék, megfelelő védelem érhető el. (Szabó a hiteleshelyi levéltárakat nem sorolta a magántulajdon körébe.) Mindezek alapján javasolta az állami levéltári hatóság megszervezését (az Országos Levéltáron belül) és a hatóságnak alárendelt négy kerületi állami levéltár felállítását az illető kerületekben működött/működő területi kormányzati, közigazgatási és bíráskodási szervek, az állami üzemek levéltári anyagának és a hiteleshelyi levéltáraknak az átvételére. E levéltárak feladatkörébe kívánta utalni a megyei, a városi, a községi és más hatósági önkormányzatok, testületek levéltárainak felügyeletét, valamint a kerületben működő állami és önkormányzati szervek irattári selejtezésének irányítását. Kerületi állami levéltári megőrzésbe más levéltárat is fel lehetne ajánlani. (Szabó a fővárost illetően - az állam beleszólási jogának biztosításával - Budapest Székesfőváros Levéltárára akarta ruházni a kerületi levéltári funkciót.) 1935-ben Sopron Vármegye Közgyűlése határozatot fogadott el, amelyben a sanyarú helyzetben lévő levéltárügy államosítását indítványozta. Ezt az elképzelést több törvényhatóság támogatta, több (köztük Sopron város) elutasította. A soproni határozat indította el azt a munkát, amely az Országos Levéltárban egy általános levéltári törvény tervezetének kidolgozását eredményezte. Az első változat 1940 elejére készült el. Közben rendkívüli feladatok (a visszacsatolt területek levéltárainak helyzetfelmérése) is hárultak az intézményre, és a tervezett törvény megalapozottsága céljából 1940-1941-ben el kellett végezni az adatgyűjtést az egész ország több száz levél- és irattárában. A felmérők zömmel siralmas állapotokat rögzítettek jelentéseikben. A tapasztalatok birtokában 1943 elején kezdődött el a konkrét törvény-előkészítő munka. A minisztériumi egyeztetéseket követően véglegesített tervezetet ez év végén küldték szét véleményezésre a törvényhatósági főlevéltárno- koknak és a levéltárakhoz közelálló jelentős személyeknek. E tervezet - Szabó István elképzeléseit továbbfejlesztve - kerületi levéltárak létesítését és levéltári főfelügyelő kinevezését irányozta elő (a miniszter a felügyelő útján gyakorolná főfelügyeleti jogát az önkormányzati és az egyházi levéltárak fölött). A beérkező véleményekben számos észrevétel fogalmazódott meg; Hóman Bálint volt kultuszminiszter, a Magyar Nemzeti Múzeum Tanácsának elnöke és Serédi Jusztinián hercegprímás pedig
