Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)

2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története

254 ■ 2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története

pítója Pachomius volt, aki sivatagi közösségüket fallal vette körül, és ez lett az első zárt kolostor (claustrum). Nyugaton a szerzetesekre Szent Ágostonnak és Szent Benedeknek, Keleten Nagy Szent Vazulnak (Baszileosz) volt nagy hatása: a világtól elvonult életet élők számára készült előírásaikat a későbbi rendek beépítették reguláikba. Közös lényegük a hármas fogadalom: a szegénység, a tisztaság, az engedelmesség. (Emellett egyes szerzetesrendek negyedik fogadalmat is tesznek sajátos céljaiknak megfelelően.) A világias életmód terjedése és a világi hatalmi beavatkozás ellen reformmozgalom indult ki a francia Cluny bencés monostorából (910 körül), amelynek hatása kiterjedt egész Nyugat-Európára. (A keleti szerzetességet lásd a 2.10.1.6. pont alatt.)

A szerzeteseket többféleképpen lehet csoportosítani, legelterjedtebb az életformájuk szerinti felosztás, és ilyen alapon monasztikus, remete-, kolduló és lovagrendeket különböztetünk meg.

A monasztikus (vagy monachális) rendekben az egyes monostori közösségek (kon- ventek) egymás mellé rendelten, azaz nem centralizáltan működtek, az apátságok vagy prépostságok lényegében függetlenek egymástól. Közülük legelőször hazánkban a bencések (Szent Benedek rendje) telepedtek meg 996-ban Pannonhalmán, Szent Márton hegyén. Jelentős szerepük volt a keresztény térítésben, a magyar egyház szervezésében, és a XIII. században már több mint 90 rendházuk volt. A ciszterci rend a gazdag, világiasodó bencések egyik reformágazataként önállósult 1100 táján a francia citeaux-i anyakolostor megalapításával, és az egymással filiális kapcsolatban álló rendházaik 1142-től Magyarországon is az erdős, addig műveletlen területek benépesítésével töltöttek be új társadalmi funkciót (összesen 25 helyen). A premontreiek viszont azzal lettek népszerűek, hogy aktív lelkipásztori szolgálatot is vállaltak, így hazai monostoraik száma 1130 és 1264 között 45-re nőtt. A bencés és a premontrei konventek gyakran hiteleshelyekként is tevékenykedtek. Mindhárom monasztikus rendnek női ágai is meghonosodtak, de csekély mértékben.

A remeterendek tagjai a magányos (olaszul: eremita) aszkéták és a rendházi közösségben élők közötti típust képviselték. Idesorolhatók a bencés rend talaján felnövő kamalduliak, akik csak a XVII. századtól jelentek meg nálunk, a karthauziak („néma barátok”), akik 4 középkori magyar monostorukban könyvmásoló, irodalmi és gyógyfüvészeti tevékenységükről lettek nevezetesek, de a legelterjedtebbek a hazai alapítású (1225: mecseki Jakab-hegy, 1250: Pilis) pálosok lettek, 1526 előtt 43 perjelséggel. Eredetileg remeték egyesítésével jött létre az Agoston-rend is, de a rendházaikban kifejlődő teológiai munkásságuk és színvonalas oktatásuk inkább a kolduló rendekhez tette őket hasonlóvá (25-30 kolostorral Mohács előtt).

A kolduló rendeknek keletkezésükkor sem egyénileg, sem közösségben nem lehetett vagyonuk, ám ez a szabály már a középkor végére fellazult. Jellemzően városokban éltek, de mozgékonyán prédikáltak az eretnekek (például a husziták, boszniai patarénok) ellen, misszós utakat tettek az ún. pogányok (kunok, tatárok stb. körében), sőt inkvizítori megbízatást is vállaltak. Működésük sikerét szervezeti központosítottságuk, fegyelmezettségük és szerényebb életvitelük mellett (ame-