Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
Előszó
22 ■ Előszó iratokban szereplő szervezetekről, illetve kapjon egy átfogó képet az adott terület működéséről. Jelentősen kibővült az állományvédelmi fejezet is, ezúttal kiegészült a reprográfiával, ami önállóan nem érdemelt külön fejezetet, de fontosságából - legalábbis, ami a biztonsági másolást illeti - mit sem veszített a digitalizálás rohamos terjedése ellenére. Az állományvédelemben fontos váltás történt az elmúlt évtizedekben: a hangsúly a restaurálásról átkerült a megelőző állományvédelemre, ami biztosíthatja a nagy tömegű levéltári anyag hosszú távú fennmaradását - szándékaink szerint ezt mutatják a szóban forgó fejezet belső arányai. A szövegben meglehetősen sok a jogi vonatkozás, nemcsak a jelen levéltári munkával kapcsolatosan, hanem a történeti részekben is. Ez utóbbinál a paragrafusokra való hivatkozás a hitelességet hivatott dokumentálni, az előbbinél pedig azt mutatja, hogy demokratikus viszonyok között a levéltárügy és maga a levéltári munka is jogszabályokon alapul. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy a kézirat lezárása után születő jogszabályok ilyen vonatkozásban fokozatosan elavulttá teszik a művet. Ezt a folyamatot azzal próbáljuk némileg ellensúlyozni, hogy a jelenkori jogszabályoknál igyekszünk kimutatni azok logikáját, és ezzel irányukat is. A különböző levéltári területek között rengeteg az összefüggés és az átfedés, a szövegben ezek ismétlések és hivatkozások formájában jelentkeznek. A főszerkesztő számára talán a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy megtaláljon egy egyensúlyi pontot: a várhatóan többnyire szelektív módon olvasott könyv használata legyen kényelmes, azaz ne kelljen túl sokat ugrálni a szövegben a hivatkozások miatt, de ugyanakkor ne is terhelje túl sok ismétlés a tartalmat. Reményeink szerint sikerült megközelítenünk ezt a pontot. Egy kézikönyv használhatóságát erősen befolyásolja a mutató minősége. Nem csekély vívódás után egy összevont személy-, intézménynév- és tárgymutató mellett döntöttünk, amiből terjedelmi okok miatt kizártuk a helyneveket, a történelmi eseményeket, a jogszabályokat és a társadalmi csoportokat. De más szempontból is nehéz kompromisszumokat kellett kötni. Az elkészült mutató alapvetően (de nem kizárólagosan) hierarchikus, ami megkönnyíti az összetartozó fogalmak megtalálását, áttekintést ad, és rejtett összefüggésekre is rávilágíthat. Az olvasó például egy címszó alatt találja a városokat (városok — bánya-, mező-, nemes, szabad, szabad királyi stb.), de több címszó alatt a bíróságokat (bíróság — Alkotmány-, bánya-, cég- stb., illetve Budapesti Királyi Tábla, Budapesti Tábla stb.), mert az elnevezéseik annyira eltérőek, hogy a teljes összegyűjtésük megnehezítené a keresést. Más példa: bár formailag indokolt lett volna, de a nagy szervezeti és funkcióbeli különbség miatt nem soroltuk az összes tanácsot egy címszó alá, így egybegyűjtve látható a kamarai, a kancelláriai vagy a szocialista kori járási, kerületi stb. tanács, de külön szerepel a Helytartótanács vagy az Államtanács. Mindezek miatt azt tanácsoljuk a használónak, hogy összetett szó vagy jelzős szerkezet esetén először ábécérend szerint keresse a fogalmat, és ha így nem találja, akkor próbálja meg a hierarchikus megközelítést, vagy fordítva. Egy kézikönyv elsősorban arra szolgál, hogy a szakterület eredményeit össze-
