Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)

2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története

2.9. Gazdasági szervek a XVIII. századtól napjainkig ■ 223

ni. Az 1959. évi 22. tvr. bevezette a pártoló tagság intézményét a „kétlaki” dolgozók számára, akik földjeiket a tsz használatába adták tulajdonjoguk fenntartása mellett és földjáradék fizetése ellenében.

Az 1967. évi III. törvény - már az új gazdaságirányítási rendszer szellemében - jogilag hatályon kívül helyezte az előző tvr.-eket, de inkább csak továbbfejlesztette azokat. Az mgtsz mint önálló, saját felelősségére gazdálkodó szervezet az agrár- termelésen túl feldolgozást, szolgáltatást, valamint beszerzési, értékesítési és más kiegészítő tevékenységet nemcsak saját céljaira, hanem más szövetkezetek, vállalatok, szervezetek és a lakosság részére is végezhetett. Szövetkezeti társulások is alakulhattak; ilyenek lehettek a tsz-ek közötti egyszerűbb gazdasági együttműködések, a közös vállalkozások vagy a szövetkezeti közös vállalatok. Szervezetüket illetően a tsz a közgyűlés és a vezetőség hatáskörébe tartozó ügyek előkészítésére vagy végrehajtására ideiglenes jelleggel bizottságokat szervezhetett (háztáji, szociális, oktatási és kulturális bizottság stb.). Szigorították a tagsági követelményeket (például részvétel a közös munkában), és tagfelvételről, kizárásról csak a közgyűlés dönthetett. A háztáji föld juttatását a tagsági viszonytól, nagyságát a közösen végzett munkától tették függővé. A törvény felsorolta a mgtsz-ek felsőbb szintű társadalmi szerveit: a területi szövetségek, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa (TOT) és a termelőszövetkezetek kongresszusa. (A TOT ellátta a halászati tsz-ek, a szőlő- és gyümölcstermelő szakszövetkezetek és a szövetkezeti társulások érdekképviseletét is.) A földtulajdonról és földhasználatról szóló 1967. évi IV. törvény meghagyta ugyan a tagok elvi tulajdonjogát, ám lehetőséget adott a szövetkezeti föld- tulajdon megteremtésére, és kizárta a visszavétel lehetőségét. A tagok dönthettek: vagy megtartották elvi jogukat, így földjáradékra tarthattak igényt, vagy megváltási ár ellenében átadhatták tulajdonukat a tsz-nek. A személyi földbirtok nagyságát a törvény 1668 négyszögölig engedélyezte. Ugyanekkor változtattak a jövedelemelosztás alapelvén: a tagok már év közben az előző évi részesedés 80%-ának megfelelő munkadíjat kaptak, amit a szövetkezet termelési költségként számolt el.

1968-tól az állam 20-70%-os ártámogatásokkal ösztönözte az agrárberuházásokat (üzemi épületek, ültetvények, gépek stb.), egyidejűleg a tsz-egyesülések nyomán már olyan - 2-5 ezer hektáros - méretű gazdaságok alakultak ki, amelyek az állóeszközök jobb kihasználását tették lehetővé. A nagyüzemekhez pedig hozzákapcsolódott a háztáji kisgazdaságok hálózata, amelyekkel az 1970-es években hatékony szimbiózisban működtek. (1970-ben 2700 tsz-hez mintegy 900 ezer háztáji tartozott.) A szövetkezeti összevonások a hetvenes években túlmentek a gazdasági realitásokon, és jogszabályok fékezték a vállalkozási önállóságot. Akkoriban egyedül az ún. szakcsoportok működését elősegítő 1972-es rendelet jelentett pozitívumot: a szakcsoport a szövetkezeten belül önkormányzattal, gazdasági önállósággal rendelkező, önelszámoló szervezet lett, ahol a föld és más termelési eszközök a tagok személyi tulajdonát képezték. Az 54/1980. sz. kormányrendelettel az mgtsz-ek tevékenységi szabadsága szinte korlátlanná vált, teljesen önállóan alakíthatták ki termelési szerkezetüket (csak a szállítmányozáshoz és a könyvkiadáshoz kellett miniszteri hozzájárulás). Az 1988. évi II. törvény két új szövetkezeti formát