Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)

2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története

222 ■ 2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története

saját állatállománnyal egyénileg gazdálkodhattak. Az I. típusú termelőszövetkezeti csoportban (tszcs) csak a szántást, vetést végezték közösen, a betakarítás egyéni maradt. A II. típusban a bevétel is közös volt, abból közös költségeket fedeztek és tartalékot képeztek, a maradék hozadékot pedig már a közös össztermés átlaga alapján, de az egyéni vetésterületek szerint osztották szét. A III. típusú tszcs-be a tagok már teljes földingatlanukat, gazdasági felszerelésüket, igavonó állataikat bevitték, minden munkát üzemterv szerint, közösön végeztek. A munka mértékegysége az egy tag által egy munkanap alatt teljesített (literben, mázsában, holdban stb. kifejezett) ún. munkaegység volt, és ennek naplózása lett az év végi elszámolás alapja. A tszcs-k vezető szervei a csoportértekezletek és a ténylegesen irányító intézőbizottságok voltak. 1950-től (a kolhozmodellhez legközelebb álló) III. típusú tszcs-k az fmsz-ektől önállósult termelőszövetkezetekké (tsz) válhattak legalább 30 tag és 300 hold agráringatlan esetén, vagy eleve így alakulhattak, és innen egy lépés volt a két jogi változat egyesítése 1953-ban mezőgazdasági termelőszövetkezet (mgtsz) néven. Ennek szervei a közgyűlés - a tagok szavazati, a családtagok tanácskozási jogával -, amely jóváhagyta az üzemtervet és zárszámadást, az igazgatóság (élén az elnökkel), az ellenőrző és a fegyelmi bizottság voltak. Az igazgatóság a tagokból brigádokat szervezett, korabeli vállalati mintára. A tszcs-k, majd az mgtsz-ek központi szervezésére, illetve ellenőrzésükre hozta létre 1951-ben az államapparátus a Termelőszövetkezeti Tanácsot.

1949 és 1953 között az egyéni gazdákra hátrányos tagosítások, az adók és a be- szolgáltatási terhek, a kuláklisták, az agrárolló miatti ún. földfelajánlásokból növekedett a tsz-ek száma és földterülete. A következő két évben a Nagy Imre nevéhez fűződő agrárpolitika az mgtsz-ekből való kilépést, sőt azok feloszlását is lehetővé tette. Az 1955. évi ismételt kényszerítő intézkedéseknek az 1956-os forradalom vetett véget. 1956 végéig a tsz-ek 57%-a szűnt meg, ugyanilyen arányú földterülettel és a volt tagok 65%-ával.

Az agrárkollektivizálás harmadik hullámának alapelveit az MSZMP 1957. júliusi agrárpolitikai tézisei fogalmazták meg (vö. a 2.6.1.3. pontottal): fő cél a nagyüzemi mezőgazdaság, megengedve lazább (szakcsoporti, szakszövetkezeti, társulási) alakzatokat és megfogalmazva a gépesítés erősítését. Engedélyezték a nyerstermékek feldolgozását, kisebb üzemek létesítését, termékeik közvetlen értékesítését, melléküzemágat azonban csak saját szükségletre létesíthettek. 1961 és 1964 között felszámolták a gépállomásokat (lásd a 2.9.3.3. pontot), és megindulhatott az mgtsz-ek saját gépparkjának kialakítása. Fokozatosan javultak a tsz-tagok szociális viszonyai (nyugdíjbiztosítás stb.). Az mgtsz-ek jogi helyzetét, szervezetét 1956 után először az 1959. évi 7. tvr. fogalmazta meg. Ez annyiban tért el az 1948-as szabályozástól, hogy az alapítás feltételét legalább 15 tagra és 100 holdra mérsékelte, elvben megengedte a kilépést (de hátrányos következményekkel), és a mellékelt alapszabálymintán módosítani lehetett a helyi viszonyoknak megfelelően. A tsz-szerveket tekintve a közgyűlés jogköre egy szűkebb küldöttgyűlésre is átruházható lett, az igazgatóság helyett háromtagú vezetőség (élén az elnökkel) és ellenőrző bizottság alkotta vezérkart, de kötelező volt szociális bizottságot is alakíta-