Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)

2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története

2.8. Társadalmi és egyéb nem gazdasági szervezetek a XIX. századtól napjainkig ■ 201

vétségét. A következő két évben újabb szigorú ellenőrzésnek és lajstromozásnak vetették alá az egyesületeket, amelynek során további több ezer szervezet működését tiltották be. A rajtaütésszerű intézkedéssorozat eredményeként 1948/49 fordulójáig „pacifikálták” az egész civil társadalmat.

2.8.2. A modern politikai pártok kialakulása és jellemzői Magyarországon (1846-1949)

A párt modern politikai szervezet, az azonos vagy hasonló elveket valló állampolgárok szervezett csoportja. Nézeteiben és törekvéseiben egy vagy több társadalmi réteg, csoport érdekei fejeződnek ki (esetleg ezt a látszatot kelti), és ennek alapján különbözteti meg magát a többi párttól. A modern politikai pártok a polgári fejlődés eredményeképpen jöttek létre, amikor céljuk, a hatalom megszerzése, illetve megtartása a parlamentáris képviseleti demokrácia viszonyai között elérhetővé vált. A pártok szervezési és működési elvei az elmúlt másfél évszázadban folyamatosan változtak, fejlődésük az elitpárttól a tömegpárt felé haladt.

Magyarországon az első pártszerű képződmények 1846-1847-ben, a reformországgyűlés keretei között jöttek létre. A későbbi fejlemények szempontjából ennél nagyobb jelentősége volt az 1861-es országgyűlésben megszerveződött Felirati Pártnak, illetve Határozati Pártnak. Az előbbiből jött létre a kiegyezést tető alá hozó és 1867-ben kormányt alakító Deák Párt (1865-1875), illetve az 1848-as vívmányokhoz ragaszkodó Balközép Párt (1865-1875), amelynek vezére Tisza Kálmán volt. A két párt tehát Ausztria és Magyarország egymáshoz való viszonyáról, a közös ügyek mértékéről - az ún. közjogi kérdésről - vallott egymástól eltérő álláspontot, ami a dualizmus korában a magyar politikai élet központi kérdése maradt, és alapvetően meghatározta a pártstruktúra további alakulását, a ,,’67-esek” és a ,,’48-asok” szembenállását. A császári-királyi udvartól kormányalakításra megbízást csak a kiegyezésben rögzített viszonyokat elfogadó pártok kaphattak, így a nyugat-európai államokból ismert politikai váltógazdálkodás nem alakult ki. A Deák Párt és a Balközép Párt egyesülésével (1875) létrejött, Tisza Kálmán vezette Szabadelvű Párt 1905-ig kormányozta az országot. Tucatnyi kisebb és rövid életű politikai csoport mellett komoly ellenzéki párt ez időben csak a Negyvennyolcas Függetlenségi Párt (1874-1884) és utódja, a Függetlenségi és 48-as Párt (1884-1909, 1913-1924) volt. Az 1905. és 1906. évi választásokat (kisebb ellenzéki pártokkal koalícióban) a Függetlenségi és 48-as Párt nyerte, de kormányalakításának feltétele a közjogi követelésekről való lemondás maradt. Az 1910-es választásokon a korábbi kormánypártból és egyéb konzervatív csoportokból Tisza István vezetésével megszervezett Nemzeti Munkapárt (1910-1918) nyert, és 1917-ig birtokolta a kormányzati hatalmat. Az 1909-ben kettészakadt, majd 1913-ban újraegyesült Függetlenségi és 48-as Pártból Károlyi Mihály vezetésével kilépett képviselők 1916-ban alakították meg azt a Függetlenségi és 48-as (Károlyi) Pártot, amely 1918 októberében jutott jelentősebb szerephez.