Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)

2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története

a póttagokkal együtt pedig 19 főt). A PB kéthetente vagy még gyakrabban ülésezett, és döntési jogköre volt elvi és gyakorlati kérdésekben, véleményezett, állást foglalt, irányelveket adott minden lényeges - nemzetközi, államigazgatási, tömegszervezeti, gazdasági, kulturális - ügyben és ún. káderkérdésben. A Titkárság az MSZMP KB 5 (később 6) titkárából állt. Új funkciója az 1953 utáni Titkárság feladatain kívül a párt- és állami határozatok, valamint a politikai események visszhangjának rendszeres és gyors értékelése lett.

A megyékben (fővárosban), városokban és járásokban, a nagyobb hivatalokban (például minisztériumokban), illetve a vállalatoknál hasonló szereposztás volt - a kongresszus előtt összehívott - megyei (fővárosi), városi, vállalati stb. pártértekezletek, az ott megválasztott megyei, városi stb. pártbizottságok és az ezek által választott végrehajtó bizottságok között.

A választott testületek elé kerülő előterjesztések többségét mind az MDP-ben, mind az MSZMP-ben a pártapparátus osztályai, illetve az ott dolgozó függetlenített tisztségviselők készítették. A központi és megyei-városi apparátusok felépítése, osztályokra tagolódása többnyire az államigazgatás ágazati szerkezetét tükrözte, ezzel is kifejezve a két terület közötti szoros összefonódást. Az 1950-es évek első felében a pártközpontban minden minisztérium, államigazgatási terület működését egy hasonló elnevezésű szervezeti egység felügyelte, irányította. 1957 után az MSZMP központi apparátusa (időnkénti átszervezésekkel) a következő fontosabb szervezeti egységekre tagolódott: a KB Irodája, Közigazgatási és Adminisztratív Osztály, Agitációs és Propaganda Osztály, Államgazdasági (később: Gazdaságpolitikai) Osztály, Külügyi Osztály, Párt- és Tömegszervezetek Osztálya, Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztály, Ipari és Közlekedési Osztály, Mezőgazdasági Osztály (később: Ipari, Mezőgazdasági és Közlekedési Osztály).

154 • 2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története

2.6.2. A törvényhozás és az államfői hatalom szervei

2.6.2.1. ORSZÁGGYŰLÉS

Az Országgyűlés közjogi helyzetét és valóságos szerepét meghatározta a korabeli választási rendszer. 1949 és 1989 között kilenc országgyűlési választást tartottak.

1949-ben, 1953-ban, 1958-ban és 1963-ban a választópolgárok a Népfront egységes listájára szavaztak. 1967-től 1980-ig egyéni választókörzeteket alakítottak ki, de csak a Népfront egyetlen jelöltjére lehetett szavazni. (A Népfrontra vonatkozóan lásd a 2.8.3. pontot.) 1985-ben kötelező volt kettő vagy több jelöltet állítani, de ekkor sem kerülhetett a parlamentbe olyan személy, akinek jelölésével az állampárt ne értett volna egyet. Az 1949. és az 1985. éveket leszámítva a választásokon való részvétel sohasem volt 97%-nál alacsonyabb, és a Népfront jelöltjeire leadott „igen” szavazatok aránya legtöbbször meghaladta a 99%-ot. E számok azonban főként a választójogi szavazás korlátozása, a szavazásokon való részvétel ellenőrzése és a társadalmi apátia következtében alakultak ki.