Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története
folyamat eredményeként alakult ki az a kormányzati struktúra, amely szervezetiigazgatási értelemben - a politikai tartalom változásaitól függetlenül - lényegében a korszak végéig megmaradt. A kormányszervek, közigazgatási hivatalok ügyintézésének, munkamódszerének, írásbeliségének alapvető jellemzői a dualizmus kori hagyományokat követték, ennek megfelelően levéltári anyagaik struktúrája is jórészt ahhoz hasonló. A rendszer kulcsfigurája a miniszterelnök volt, aki egyrészt megszabta a kormány tevékenységének politikai irányvonalát, másrészt szervezte, irányította és összehangolta annak adminisztratív tevékenységét. Megbízatását a kormányzótól kapta, de működéséhez a parlament - gyakorlatban a kormánypárt - többségének bizalmára is szükség volt. O vezette a minisztertanács üléseit, amely testületi szervként összefogta a kormány munkáját. Itt megtárgyalták a kormány egészét vagy több tárcát érintő ügyeket, a törvény- és rendelettervezeteket, reformterveket, de számos adminisztratív ügyet is, például a minisztériumokat érintő szervezési, személyügyi kérdéseket, ezek anyagi fedezetét. A minisztertanácsi ülés különleges formája volt a koronatanács, amelyen az államfő elnökölt. A kormányzó elvileg nem volt a kormány tagjainak hivatali felettese, számukra direkt utasításokat nem adhatott. Hatalmi többlettel annak folytán rendelkezett, hogy a miniszterelnök az ő javaslatára és ellenjegyzésével nevezte ki a kormány tagjait, és ő tehetett javaslatot a felmentésükre is. A kormányfő rendelkezésére álló apparátus, a Miniszterelnökség a többi minisztériumhoz képest kisebb szervezet volt. A fontosabb reszortfeladatok közül mindvégig idetartoztak a sajtóval kapcsolatos ügyek, a nemzetiségi és kisebbségi ügyek. 1938-ban társadalompolitikai osztályt is felállítottak. A minisztériumok élén álló minisztereket szükség esetén az államtitkárok helyettesítették. Tárcánként általában egy politikai és egy adminisztratív államtitkár működött. A minisztériumok munkája ügykörök szerint elkülönített osztályokra épült, amelyek közül fontosságban kiemelkedett az elnöki osztály. A kormány szerkezetében a dualizmus korához képest fontos újdonságot jelentett a Külügyminisztérium és az irányítása alatt álló önálló magyar külügyi szolgálat felállítása. Ezt a tárcát eredetileg éppúgy a Népköztársaság kormánya létesítette 1918-ban, mint a Népjóléti és Munkaügyi Minisztériumot. Ez utóbbit 1932-ben megszüntették (1932: XII. te.), hatáskörének legnagyobb részét a Belügyminisztériumba olvasztották. Az 1935: VII. te. a Kereskedelemügyi Minisztériumot választotta ketté úgy, hogy feladatait az Iparügyi és a Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztérium között osztotta meg. Hosszabb-rövidebb időre szóló sajátos megbízással tárca nélküli miniszterek is működtek, akik közül kiemelendő az 1940 decemberétől kinevezett közellátásért felelős miniszterek szerepe. A minisztériumokra nagy terhet rótt, hogy irányító feladataik mellett, a kiterjedt jogorvoslati lehetőségek folytán, tömegesen kellett foglalkozniuk az alsóbb fokú hatóságoktól fellebbezett egyedi közigazgatási ügyekkel. A kormány hatáskörét bővítette és egyben a törvényhozással szembeni hatalmi helyzetét tovább erősítette a rendeletekkel történő kormányzás mind kiterjedtebb lehe138 ■ 2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története
