Domanovszky Sándor: József nádor iratai I. 1792-1804. (Budapest, 1925)

1802.

amit már többször hangoztatott, hogy ez nem elegendő. Magához a hadilétszámra való kiegészítéshez a háború kitörésekor 16.000 fő kell. 12.000 emberrel a tartalékzászlóaljakat sem lehet fölállítani. A háború megindításához kell tehát mindjárt 30.000 ember s akkor még gondoskodni kell a veszteségek pótlásáról. 13. A 12.000 ember megadása is ahhoz van kötve, ha a háború 3 éven belül töme ki. Szóval azután a rendek ezeket sem akarják adni. Ezt a záradékot föltétlenül töröltetni kívánja.

1 , 14. A rendek csak a nem-nemesek összeírását rendelik el. A főherceg ezt a nemesekre is ki kívánja terjeszteni. 15. Elégedetlen az összeíráshoz tervezett táblázatokkal, amelyek épen azt nem tüntetik föl, hogy ki a szolgálatra alkalmas. Még határozottabban hangsúlyozta ezeket az elveket Károly főherceg jún. 30-iki konferenciális előterjesztésében (Privatbibl. fasc. 42. sub p.), amelyet a császár egyenes fölhívására készített, aki megküldte neki a magyar kir. kancelláriának a föliratról szóló véleményes jelentését. (St. R. 2438/1802.) A fölirat birtokában, a rendeknek a létszámra vonatkozó pontozataira is megtette észrevételeit: 1. Elismerte azt, hogy a hadi szolgálatra alkalmas legénység nyilvántartása előtt a számadatokat nem lehet ugyan biztosan megállapítani, de Magyarország lakossága mégis legalább 7 millió főre tehető. Magyarország azonban ilyen körülmények közt is aránytalanul kevesebbet adott, mint a többi örökös tartomány, különösképen mint Keletgalícia, amelynek lakossága mégis állandóan szaporodik. A rendeknek azzal az aggodalmával szemben, hogy a lakosság az 1790 óta erősen fölemelt létszámot nem bírja el, hangoztatja, hogy a király nem kívánt lehetetlent, az ezredek 1790-iki állományát pedig önként és csak tudomásul közölte a rendekkel, a köteles hála és a szerénység tehát megkívánta volna, hogy az azóta történt létszámemelésről említést ne tegyenek. Minthogy ez mégis megtörtént, röviden azt kellene nekik felelni, hogy a körülmények ezt a német örökös tartományokéhoz aránytalanul kis létszámemelést elengedhetetlenül szükségessé tették. — 2. Ezt az aránytalanul kis megterheltetést hangoztatta a rendeknek azzal a kérésével szemben is, hogy a 61-ik gyalogezred Erdélyből egészíttessék ki, hozzáfűzve, hogy bizonyára az erdélyi rendek is vonakodnának e részben magyarországi ezred kiegészítésétől. — 3. Ha ez a 4068 főből álló ezred kiegészítése mégis visszautasíttatnék, a magyar katonaság békelétszáma 66.976 fő volna, amelyből azonban még le akarják ütni a tiszteket, zenészeket és kézműveseket, úgy hogy csak 63.264 fő maradna kiegészítendő. — A továbbiakban előterjesztése, eltekintve a pontok más sorrendjétől s néhány új, csupán közigazgatási jellegű ponttól, megfelel a főherceg jún. 26-iki pontozatainak. így jött létre a júl. 12-iki királyi leirat (közölve: Akták 53—56. 1.), amely figyelmeztette a rendeket, hogy a király nem ideiglenes, hanem állandó megoldást kíván, s a részletekben is több pontban elfogadta Károly főherceg álláspontját. Ezt a leiratot a júl. 14-iki ülésen olvasták föl, tárgyalását azonban csak a szőnyegen levő tárgyak: a porták rektifikálása és a sérelmek befejezése után vették elő. Alvinczy táborszernagy azonban már júl. 18-án jelentette, hogy a leirat nagyobb föltűnést keltett, mint várni lehetett volna. A rendek zavarban vannak, tartózkodók nyilatkozataikban és utasításokat várnak (Privatbibl. fasc. 45.). A követek megrökönyödését jellemzi, hogy júl. 30-án már úgy a dunai, mint a tiszai kerületi ülésen elhatározták, hogy amennyiben javaslatuk a királynak kellemetlen, kérni fogják a régi állapot fönntartását. (U.-ott.) Ebben a pillanatban lépett fel a nádor az udvarnál közvetítő indítványaival. i Egy jún. 24-iki külön iratban még azt is mondja, hogy e záradék elfogadásával a király békés szándékait kompromittálná. (Privatbibl. fasc. 42. p.)