Domanovszky Sándor: József nádor élete I. második rész (1944)
Az 1807. évi országgyűlés
AZ ORSZÁGGYŰLÉS MEGNYITÁSA. 85 rályi propozíciók öt pontban foglalták össze a teendőket. Kívánták: 1. a hadsereg állandó lótszámontartásának rendezését; 2. a katonaság eltartására a kontribúció fölemelését; 3. az inszurrekció szabályozását olyan módon, hogy az állandó milíciává váljék; 4. segítséget kértek az államhitel megszilárdítására; és 5. néhány igazságszolgáltatási ügy rendezését tervezték. 54 Hiányzott azonban a prepozíciókból annak a kérdésnek a rendezése, amelyet már 1790 óta oly nagy hévvel sürgettek: a kereskedelem, a vám ós a kivitel ügye. Pedig Bécsben a nádor ismételt sürgetéseiből, a helytartótanács ós a kancellária fölterjesztéseiből ós a konfidensek jelentéseiből igen jól tudják, hogy a király ismételt ígéretei után a rendek éppen ezért a tárgyért nagy nyomatókkal fognak síkra szállni. Tizenöt évi sürgetésüknek még annyi eredményét sem látták, hogy a gabonanemüek szabad kivitelét elérhették volna. Mindig csak a vér- ós pénz áldozat: a katonaság ós az adó megszavazása érdekelte az udvart, s amikor ezekben rendszerint többet erőszakoltak ki, mint amennyit a rendek adni óhajtottak, akkor a gazdasági ügyeknek és a regnikoláris deputációk nagyjelentőségű munkálatainak tárgyalását a következő országgyűlésre halasztották. Ferenc uralma alatt ez már négyszer ismétlődött meg, ami egészen aláásta a királyi szó hitelét. A megyék tehát utasításaikban azt kívánták követeiktől, hogy a királyi propozíciókkal párhuzamosan vegyék elő az orvosolatlian sérelmeket is és a propozíciókban foglalt kívánalmakat csak akkor szavazzák meg, ha a sérelmek orvoslását is el tudják érni. Az április 28-i ülésen ez a törekvés nyilatkozott meg. Egyesek igen keményen hangoztatták hozzászólásaikban, hogy a propozíciók teljesítésének nagy akadálya a sérelmek változatlan fönnállása, hogy amíg ezek az akadályok nem hárulnak el, nem lehet a propozíciókban foglalt kívánságokat teljesíteni. Kívánták tehát a királyi és a rendi kívánságok együttes (junctim et simul) tárgyalását, s e tekintetben az 1559. és 1662. országgyűlések példájára hivatkoztak. 55 Már ekkor nyolc pontban szövegezték meg álláspontjukat, 1. Minthogy minden baj okát a háborúban látták, kérték a 54 Acta Comitiorum 1807., 9—17. 1. 55 Diarium Comitiorum 1807., 24—30. 1.