Domanovszky Sándor: József nádor élete I. második rész (1944)
Az 1811-12. évi országgyűlés
felségjogait máris megengedhetetlenül csorbították és még tovább is meg akarják szorítani, hogy nem szabad engedékenységet tanúsítani, mert csak akkor fognak eredményt elérni, ha hajthatatlan keménységet szegeznek szembe a rendekkel és semmiben sem engednek; hogy a magyar alkotmány nem is való az új időkbe, azt az osztrákhoz kell hasonlóvá tenni, s ha e tekintetben ellenszegüléssel találkoznak, erőszakosan kell végrehajtani ezt az egyenlősítést. 25 Wallis nagyon jól ismerhette Ferenc határozatlanságát s a maga részéről mindig úgy tudta beállítani a kérdéseket, hogy Ferenc kénytelen volt a javasolt rezolúciót elfogadni. Sőt, ha a tárgyalások folyamán véleményével szemben aggály merült föl, akkor is el tudta fogadtatni a saját álláspontját, mint pl. a konferencián az országgyűlés által kiküldendő, országgyűlések közötti bizottság gondolatát, a konferencia ellenére az államadósságból átveendő 100 milliós öszszeget, vagy az elfogadott magyar úzussal szemben a financiák németül történő előterjesztését. Az egész ügy folyamán a császár csak kétszer csúszott ki Wallis akaratának kényszerítő súlya alól, a skála kérdésében és a németnyelvű előadványnál, ahol azonban kompromisszumra törekvése elég szánalmas alakot öltött. Tökéletes visszatérés volt ez a wallisi állásfoglalás II. József abszolutisztikus elvéhez, hogy „a nagy dolgokat egy csapással kell megvalósítani.. . Legjobb a közönséget egyszerre tájékoztatni szándékainkról és ha megtörtónt az elhatarozás, semmi ellenvetésre nem hallgatni ós rendületlenül kitartani annak végrehajtásában, amit jónak találtunk. Mindazok, akik csak a részleteket látják, nem tudnak hozzászólani és ne is szóljanak hozzá". 26 A személyes kormányzat azonban Ferenc császár mellett tanácsosai kezébe csúszott át. 25 Wallisnak mindon előadványa ebből az időből tele van ilyen fejtegetésekkel és kijelentésekkel. Az 1811. és 1812. évek kabineti aktái mindig ezt visszhangozták. 26 1795-i emlékiratában Ausztria kormányzásáról. „II faut faire les grandes choses tout d'un coup. ... Il vaut mieux instruire le public de ses intentions à la fois, et après l'avoir décidé, n'écouter rien contre et persister inviolablement dans l'exécution de ce qu'on aura trouvé bon. Tous ceux, qui n'en voient que des parties, ne peuvent et ne doivent pas en raisonner." A. Arneth: Maria Theresia und Joseph IL, III. 360. 1.