Domanovszky Sándor: József nádor élete I. második rész (1944)

Alkotmányreform és pénzügyi válság

egyetlen birodalmi gyűlése lehetne s a rendek országonkénti előjogai megszűnnének. Ha a birodalmi gyűlést alapos elvek szerint rendeznék, a tartományok alaptörvényei azonosakká válnának, a közigazgatás és az adórendszer egységessé lenne, a közös terhek egyenlően oszolnának meg. Neveken ez nem fordul meg; Magyarországon az elsőfokú politikai közületet továbbra is megyének neveznék, Ausztriában Kreisamtnak, ha ügyvitelük ugyanazon elvek szerint is alakulna. Meg kellene hagyni azonban bizonyos különbségeket is a részletekben a szokások, erkölcs és a nemzeti szellem tekintetében. Az előny, ami ebből származnék, a nemzeti gyűlölködés és a külön érdekek megszűnése volna. Azt a nádor határozottan tagadta, hogy az így alakuló új rend a császárság hatalmát gyöngítené, az állami igazgatás hatályosságát csökkentené. Az uralkodó hatalmát és tekintélyét ez a megoldás — meggyőződése szerint — csak növelné, de egyben növelné a magyar királyét is, aki ugyanolyan hatáskört kapna, mint a többi tartományok feje, tehát a végrehajtó hatalom terén sokat nyerne. Az örökös tartományokban a fejedelmi jog ugyan korlátozódnék, mert a törvényhozás jogát az uralkodónak meg kellene osztania a rendekkel és adókat sem vethetne ki saját elhatározása szerint, de a törvényhozásban ezt a csökkenést ellensúlyozná az, hogy a t örvény javaslatokat ő terjesztené elő, az adómegajánlásban pedig a rendek tulajdönképen csak visszakapnák az őket megillető jogaikat. Rámutatott, hogy mérsékelt alkotmányosság mellett szeretett és tisztelt uralkodók ugyanúgy érvényesíthetik akaratukat, mint az abszolutizmusban, ós az alkotmányos rendnek megvan az a nagy előnye, hogy a kormányzat bírja a közvélemény bizalmát, és megvan az a megnyugvás, hogy a kérdést a lehetőségig megvitatták. A birodalmi gyűlés tanácskozásait évenként; tervezte, tehát a fejedelem hozzájárulásától függetleníteni akarta. Ez a rész volt az, amelyet Ausztria hungarizálásának neveztek el. Az emlékirat súlypontja azonban a második részen van, amely Magyarország önállóságának gondolatán épült föl. Ez abból indult ki, hogy 1723-ban III. Károly király a Pragmática Sanctio elfogadása alkalmából az önállóságot biztosította ós ünnepélyes esküvel megerősítette. Lényege az önállóságnak, hogy az osztrák uralkodó Magyarországon csak magyar