Domanovszky Sándor: József nádor élete I. második rész (1944)
Az 1809. évi hadjárat
katonasággal elvegyítve igen jó szolgálatokat tehet. 813 A megoldandó kérdés tehát az volt, hogy miként lehet az inszurrekciót fölhasználni? A nádor már február 26-án kifejtette véleményét} mely szerint a fölkelés, mert kiegészítése nehézkes, folyamatos hadműveletekben alig használható. Ezért külön együttartását — nem a sereggel elvegyítósét — javasolta, hogy a császári sereg hadműveleteit könnyű csapatokkal és repülő alakulatokkal támogassa. 87 Ezt március 17-én úgy fogalmazta: „hogy legalább eleinte, amennyire lehet, ne egyenként, más csapatokkal elvegyítve, hanem hadosztályokba összevontán könnyű csapatokul használják". 88 Végre április 6-i fölterjesztésében is azt emelte ki, hogy az inszurrekciót „mindig nagy egészében, vagy legalább hadosztályonként saját tábornokai vezetése alatt és nem más csapatokkal elkeverve" alkalmazzák. 89 Minthogy Baldacci a hadsereghez való beosztás mellett volt, a császár Zichyt is megkérdezte, aki az 1808 : 2. tc. 17. §-ra hivatkozva azt hangoztatta, hogy ez a sereggel együtt való fölhasználás csak anynyiban tilos, hogy az inszurgenseket rendes csapatokba beosztani nem lehet. Zichy azonban nem vette figyelembe a törvény „in corpore aut individualiter" szavait, amelyek miatt még Baldaccinak is aggályai támadtak, vájjon hogyha az ilyen beosztáson jóhiszemű magyarok nem is akadnának fenn, ezt a magyarázatot általánosan elfogadják-e, vagy legalább is a többség így gondolkozik-e. 80 Így az ügy még egyszer visszakerül Zichyhez mint hadseregminiszterhez, aki újabb véleményében hangoztatta ugyan, hogy az inszurrekciónak nincs olyan értéke, mint a sorkatonaságnak, de összekapcsolásától a sorkatonasággal jó szolgáitokat várt. Belátta, hogy az inszurrekció egységei összekapcsolásuk esetén is saját generálisaik vezetése alatt hagyandók, azt javasolta tehát, hogy rendelje el a király a nádornak, hogy 88 „Schon itzt an und für sich gegen einen gleichen oder gar überlegenen Feind zu streiten, mag die Insurection freilich nicht geeignet seyn. Aber in Verbindung mit der Armee wird sie bey zweckmässigen Einleitungen gewiss schon vieles leisten können." Kab. A. 12.12/1809. 87 Iratok, III. 386. 1. 88 Iratok, III. 415. 1. 89 Iratok, III. 442. 1. 90 Iratok, III. 442—443. 1.