Domanovszky Sándor: József nádor élete I. második rész (1944)
Az 1809. évi hadjárat
AZ INSZURREKCIÓ FELHASZNÁLÁSÁNAK MÓDJA. 241 a fősereghez, amelynél a király jelen van, adjon át 6 gyalogos és 6 lovasezredet s ennek ellenében viszont a hadseregtől csatoljon át 10.000 gyalogost és 2 lovasezredet a nádor vezetése alá. Az így a hadsereghez csatolt részt Duka altábornagy vezérlete alá kívánta állítani. Baldacci tanácsára a császár most sem határozott, hanem megkérdezte még a főhadvezért, 01 aki azonban Aspern után (máj. 25.) nem egyezett bele semmi elcsatolásba a főseregtől, ellenben kívánatosnak tartotta, hogy az inszurrekció egyes már mozgósított ezredeit a főhadsereghez csatolják, míg a hátralévő nagyobb rósz a nádor vezérlete alatt később követhetné őket. Ez utóbbi esetben látta helyénvalónak megállapítani, hogy kölcsönös átcsatolások hogyan volnának megvalósíthatók. 92 Ettől egészen függetlenül azonban a nádor a király kívánságára már május 13-án elrendelte a két legjobban kiképzett huszárezrednek, a nyitrainak és a prímásinak útnak indítását a fősereghez hiányos fölszereléssel, hogy a császár saját szemeivel győződjók meg, hogy a szükségesek híján eddig mily kevés történhetett kiképzésük érdekében. Egyben hivatkozva a hadsereg részéről az inszurrekcióval szemben tanúsított ellenszenvre, az uralkodó pártfogásába ajánlotta őket, kérve, hogy Bécs felmentése után, ha a sereg mozgásba jönne, ezt a két ezredet ne vigye magával, sőt kijelentette, hogy arra az esetre is, ha az ellenség Magyarország felé irányítana egyes csapat testeket, ismét magához kívánja őket vonni. 9;í A prímáshuszárok Aspernnél ki is tűntek kemény és kitartó támadásukkal. 04 Az említett tervvel együtt került megvitatásra egy névtelen javaslat, amely portális inszurrekciót hozott szóba oly módon, hogy négy jobbágyházankónt állítsanak egy embert. Zichy azonban rámutatott, hogy az így remélt 200.000 ember elvonása a mezőgazdaságtól milyen zavarokat okozna, és hogy sem kiképző személyzetük nincs hozzá, sem fölszerelni nem tudnák. Nézetét Károly főherceg is osztotta. 95 Újabb 20.000 újonc állításának gondolatát is fölvetették, de ezt az illetékesek korainak 81 Kab. A. 1019/1809. 92 Kab. A. 1298/1809. 83 Iratok, III. 460. 1. 84 Rugonfalvi Kiss István: Az utolsó nemesi fölkelés, I. 96. 1. 95 Kab. A. 1252/1809. Domanovszky Sándor: József nádor élete II. 16