Domanovszky Sándor: József nádor élete I. második rész (1944)
Az 1807. évi országgyűlés
A NÁDOR A KERESKEDELEMRŐL. 101 vámoltassanak el, vagy legalább is ugyanolyan elvek szerint kezeltessenek, mint az osztrák áruk. 84 A nádor a közbülső vám eltörlését annál inkább is pártolta, mert a nagyobb pénzforgalomtól az adózók nagyobb teherbíróképességét remélte és azt is, hogy ezen a címen ellenértéket lehetne elérni a rendektől a kincstár részére. Utalt arra, hogy 1751-ig a rendeknek befolyásuk volt a vámügyre, és hogy a magyar hatóságok bevonása e kérdés rendezésébe a méltányos ós állandó vámrendszerbe vetett hitet erősítené meg. Sőt hivatkozott arra is, hogy a király 1802-ben már el is rendelte, hogy a kereskedelmi deputáció munkálataiban Magyarország érdekeinek képviseletében a kancellária egy udvari tanácsosa is résztvegyen, azonban e deputáció időközben történt feloszlatása ismét megszüntette ezt a magyar ingerenciát. Figyelmeztette az uralkodót a magyar szarvasmarhatenyósztés erős visszaesésére és arra, hogy az egész érdekeinek elve alapján meg kell szüntetni azokat a különleges jogokat, amelyeket egyes tartományoknak a területükön át történő magyar borszállításoknál engedélyeztek, és fejtegetései végén ismét aláhúzta, hogy a magyar kereskedelem már azért is különösebben rászorul a támogatásra, mert sok hasonlóképen termékeny és részben a művelés alacsonyabb fokán álló ország környezi, mert nincsen elég állandó jellegű belső közlekedése és mert terményei kivitelére sokkal kevesebb és nehezebben használható kiútja van, mint az örökös tartományoknak. 65 Ez alkalommal a nádor véleményével párhuzamosan a helytartótanács kollegiális tárgyalás alapján szintén kifejtette a saját nézeteit a kereskedelmi bizottság munkálatáról s a részletekben a nádor nagyrészt csak erre a helytartótanácsi munkálatra hivatkozott. Végre tehát olyan stádiumba került a magyar külkereskedelem és vámügy kérdése, hogy az összes illetékes tényezők megnyilatkozhattak. És ezek a megnyilatkozások a a rendek fölvetette kérdésekre elég kedvezőek voltak. Legbátortalanabb a magyar kancellária volt az általánosan hangoztatott kívánságok támogatásában. Ott Pálffy Károly gróf kancellár 84 Iratok. II. 696—709. 1. 85 Iratok, II. 703—710. 1.