Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)
A nádor teljhatalmú kormányzása
A RENDES IGAZGATÁS VISSZAÁI.LÍTÁSA. 459 működése tehát nem szünetelt teljesen, de jelentőségét elvesztette.""'« Ezzel lezárult a nádor működésének ez a kényes kérdésekkel terhes korszaka. A bizalmatlanság, a rosszalás, amellyel az udvarban teljhatalmú kormányzását nézték, arra kényszerítették, hogy igazolja cselekedeteit. Hogy ilyesmire szülíségo lesz, arra előbb is gondolhatott. Amint minden hivatalos utazásáról naplót vezetett, a háború kitörésekor is, még október 25-én, a hetzendorfi konferencia napján, megkezdte a feljegyzéseket. Naplójába mindennap sietve beleírta a napi eseményeket, ü. kapott híreket, jelentéseket, leveleket és legfelsőbb kéziratokat, valamint a kiadott utasításokat, parancsokat, leveleket ós fölterjesztéseket. Sietségében gyakran csak néhány szóval rögzítette a történteket, de a nevezetes iratokat lehetőleg fontos fordulataik hű átvételével írta át. Ebben az alakban, össze nem függő papírszeleteken ez az írás nem volt a király elé terjesztliető. Megkezdte tehát kerekded mondatokban folyamatos feldolgozását. Először csak rövid bevezetést szánt hozzá és október 25-ével kezdte a részletes beszámolást. Utóbb újabb, hosszabb részt szentelt a háborús készülődóseknelí. Az átdolgozás azonban nem jutott el befejezéséig. A teljhatalma alatt elintézett irarok fölterjesztése és az a jóindulat, amelyet Ferenc császártól az eléje terjesztett ügyekben tapasztalt, — Ferenc megdicsérte Pozsonyt hű magaviseletéért,'"^ és az országnak is a nemesi fölkelés körül „őszinte köszönetét és különös megelégedését" fejezte ki"^ —az ilyen igazolást jórészt feleslegessé tették. Sürgetőbb üg^'ek is elvonták ettől a munkától: az egészen kiélt örökös tartományok Magyarországból való ellátásának megszervezése és főként az az óhajtása, hogy a császárt rávegye a kormányzat gyökeres átalakítására. Csak a nemesi felkelés ügyében készült tehát igazoló irat.. Rámutatott, hogy a megyei közgyűléseket 14 nappal az országA kancelláriai iratok közt nincs olyan, amely o kormányhatóság, működésének felfüggesztéséről tanúskodnék. A december 9-e után a nádor által elintézett praesidiális iratok számai: 11,237—39, 11,241—45, 11,292—95, 11,299, 11,304—08, 11,310—13, összesen tehát 22 ügyu-at. Iratok, II. 433. 1. "8 Orsz. lt., Nádori titkos lt., Insurr. 1805, 6. sz.