Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)

A nádor teljhatalmú kormányzása

sában és csak a pozsonyi béketárgyalások idején bukott meg. Aikkor távozott Cobenzl, Stahl és Lamberti.^* A nádor nem bízott benne, hogy a távozok helyébe jobbak jöjjenek; „Dii dent meliora, — írta Károly főhercegnek — de én nem hiszek ebben".®^ Még pesszimisztikusabban nyilatkozott Károly fő­herceg: „Sajnos, én attól félek — írta a nádornak —, hogy ha el is távolítják az embereket, akik a császárt körülveszik, hogy ő akkor is hamarosan ugyanolyan emberek kezébe kerül, mert csak oktondiak és huncvutok tudják kielégíteni kicsinyes hajla­mait ós azt a vágyát, hogy mindent jónak és könnyűnek és könnyen megoldhatónak tüntessenek fel előtte. Ezért fogadnak barátságtalanul ós távolítanak el mindenkit, aki az igazságot mondja.'*®" November vége óta tényleg Baldacci volt a császár minden­haté tanácsosa. Ügyes, képzett, nagyerélyű fórfiú, kitűnő elő­ödókópességgel, aki az előterjesztendő ügyekben érveit világos elrendezésben, szónoki hévvel és különösen lendületes befejezés­sel olyan módon tudta előadni, amelynek nagy hatással kellett lennie a határozatlan Ferencre. Ezt a viszonyt Napoleon később így jellemezte: „A császárnak egyáltalán nincs akarata, mindig annak a nézetén van, aki utoljára beszélt vele és ezért azok, akik határukat rá mindig érvényesíteni fogják: Baldacci és Stadion."®^ Károly főherceg már 1806 elején írta a nádornak: „Mindent, kivétel nélkül, Baldacci csinál. Hogy ez a kizárólagos befolyás üdvös lehet-e, azt Te, aki az ügyek intézéséből ismer­heted őt, bizonyára jobban ítélheted meg, mint én".**** Amikor a nádor ezt a levelet megkapta, már keserű tapasztalatekat szerzett a megváltozott rendről. A nádor eddig is sokszor tapasztalhatta, hogy a személyes érintkezésben Ferenc császár mindig bizalommal volt iránta, de ha eltávozott, megállapodásaikon többször változtattak olyan módon, amely bizalmatlanságra vallott. Ez azonban eddig csak szórványos jelenség volt. Amikor december 12-én a nádor Holies­1805. dec. 24. Wertheimer id. mü I. 438. 1. ... - ' •. 8= Iratok, II. 213. 1. • ' Iratok, II. 238. 1. " 1809. szeptember 21. üorespondance de Napoleon I. XIX. 569. 1. Iratok, II. 434. 1. ' •

Next

/
Oldalképek
Tartalom