Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)

A korszellem

A KORSZELLEM. 1795-re, mikor az új királyi helytartó Budára bevonult, a francia rémuralom napjai már elmúltak. Franciaország — Richelieu és a Lajosok büszke országa — összeomlott, Európa népei pedig vegyes érzelmekkel figyelték az eseményeket. A kormányok azon fáradoztak, hogy a tüzet a maguk országától távoltartsák; az elégületlenek, a hevesvérűek és forró fejűek áhítva kívánták, hogj^ a mozgalom hozzájuk is eljusson. Forradalom és reakció állottak fölkészülten egymással szemben eszméik védelmére. A baj igen mélyen gyökerezett. A természettudományok halaíJása, a tekintélyek, főkép az egyház tekintélyének lerombolása, új államelméleti tanok, a XVIIL század nagy szellemi nekirohanása, a fölvilágosodás aláásta a középkor világfölfogását és elsöpréssel fenyegetett sok begyökeresedett hagyományt és megszokott életformát. A középkori nyugati keresztény kultúra minden ízében érzelmi alapokon épült föl. Alakulásának századaiban, a műveltség rohamos süllyedésének idején, az új hit mindenekfelett a nyomorultak, a szegények és az üldözöttek körében hódított. Ennek az érzelmi megalapozásnak köszönhette erejét és évszázadokon keresztül viszonylag hosszú nyugalmát. Az értelemre, amely a szemlélő szempontjai szerint ezerféle eredményre juthat, nem sokat adott. Hitet, a tekintély tiszteletét s a sors csapásai közt türelmet és szeretetet követelt, a gyarló ember önmegtagadó megalázkodását Isten előtt és megnyugvását az o bölcs akaratában. Ez az érzés formálta kultúremberekké a népvándorlás barbárait és egyesítette engedelmes közösségekbe különböző fajok rakoncátlan harcosait. Megfékezte a csak önerejére és öklére építő ember vad individualizmusát és kollektív testületek oltalmába állította az egyént. Az egyéntől ez nagy