Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)

A magyar sors

A FAMILIÁRIS SZERVEZET BOMLÁSA. 25 Zrínyiek és hasonló régi nagyhatalmú, messze tradíciókra visszanéző családok már nem állottak útjában; az új családok: Eszterházyak, Pálffyak, Erdődyek, Batthyányak más légkörben, a Dunántúl török harcaiban edzett évszázados királyhüségben erősödtek az ország oszlopaivá. Az az út látszott tehát legeredményesebbnek, hogy a főúri családokat, a rendek vezetőit, az országos közvélemény megtestesítőit lehetőleg mentől szélesebb tömegben kössék az udvarhoz. Bécsbe és Bécs közelébe vonták őket, ott szerepet adtak nekik az udvari életben, amelynek fénye és előnyei, kényelmesebb élete és könnyebb életfelfogása, ünnepségeivel ós kitüntetéseivel nem is tévesztette el célját. A főúri társadalom nagy része elidegenedett az elpusztult, csak lassan magáhoztérő országtól, amelynek kicsinyes viszonyai és szegényes egyszerű élete már nem elégítették ki. Ha III. Károly és Mária Terézia nem is hasonlíthatók fénybén a „Napkirály''-hoz, a magyar főurak részére mégis ők voltak a nap, amely életüket bearanyozta, a két évszázada nélkülözött „király", a kor magaslatán álló szellemi központ birtokosa, akik sok olyan értékkel ismertették meg a „nemzet" harcokban kifáradt, az elpusztult földön harc híján hivatásiűía.t vesztett képviselőit. Az új körnj^ezet, az udvari ^fény ellenállhatatlanul megfogta őket, visszatérve nem találták meg helyüket régi élettársaik körében; Bécs pompája, kényelme, magas műveltsége mély szakadékot vont közéjük, amely korábbi életközösségük foszladozó szálait is hamar elvágta. Ezt az életközösséget már a XVII. században meglazította a fejlődésnek egynéhány hulláma. A bécsi udvar az egész ország birtokrendjét felforgatta, az elkobzott és a török járom alól fölszabadult föld javarészét újonnan fölemelt híveinek juttatta, akikben nem élt a régi birtokosok hagyománya, akiknek túlnyomó többsége csak jövedeleiiirc vágyott, de földje életét meg sem ismerte, birtokát sokszor csak futólag, vagy egyáltalán nem látogatta meg. így az úr ós a föld népe közt nem fonódhattak ielki kapcsolatok, e szegény nemesség familiáris szolgálata pedig főúri udvartartás ós hadi szervezet híján szinte átmenet nélkül megszűnt. így esett szét a XVII. század társadalmi ezervezeio. A döntő tényező ebben kétségtelenül a főurak elszakadása volt, akik fényes új életükkel lemondtak igazi nemzeti hiva-