Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)

A magyar sors

i'cndi, hanem a familiáris kapcsolat volt benne a jellemző és uralkodó vonás. Nem rendi rétegek elkülönző választóvonalai körül folyt a harc, a küzdelem mindenekfelett kifelé fordult, a külső ellenség: török és német ellen, akik részéről a magyarság létérdekeit látta veszélyben forogni, s erre a harcra a régi középkori életközösség készségével fogott össze. Ha a XV. század belső evolúciójának legjellegzetesebb vonása a főurak és a köznemesek rendi ellentéte volt s ez a két politikailag nagyon kiélezett pártra bontotta is azokat, akik akkor az alkotmány keretein belül állottak, a nemzeti magárahagyatottságnak ez a kora egészen fölbontotta ezeket a pártkereteket s a Tripartitum jegyében egységes védőgátat épített ki a nemzeti veszedelem ellen, amelyben főúr és nemes jobbágyaik bevonásával ismét föltétlen hűségi összeolvadásban álltak egymás oldalán, harcban és munkában, szenvedésben és örömben ugyanegy irányba tekintő vágyakkal, amelyek beteljesülésétől remélte mindegyikük saját Icülönleges problémájának megoldását is. A familda volt az az elszakíthatatlan lánc, amely összefűzte különböző társadalmi rétegek tagjait a közös sors elviselésére s a közös célok kitűzésre. Ez a família lehetett különböző politikai színezetű: aulikus vagy udvarellenes irányban, de osztályközi összetartásával a nemzeti erőnek hatalmas összekovácsolója volt már pusztán azzal is, hogy a szembekerülő familiákon belül megőrizte az egymásrautalt rétegek egészséges együttműködését, a familiákon fölül pedig minden problémának magasabb nemzeti nézőpontból vett megítélését. Kétségtelen, hogy politikai szervezet tekinteté)3en ez szétesést jelentett, mert nem tudta kiépíteni a nemzet belső irányításának szerveit s a kívülről irányított központi igazgatással szemben nem tudott aktíve, csak passzíve föllépni, de a familiáris hűség szellemével nemzeti szellemiségünknek mégis leghathatósabb fejlesztője volt. Ezzel a hatalmas szellemi egybeforrással szemben a XVIIL században szomorú bomlás következett be. A szatmári béke után a bécsi politika eszközei megváltoztak. A nyers erőszak és a nyílt abszolutizmus helyébe simább eszközök léptek. Az udvar az alkotmányos formáknak bizonyos betartása mellett igyekezett céljai megvalósítására. A kiengesztelés után a főúri családokat iparkodott magához édesgetni. Báthoryak, Rákócziak,