Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)

Az 1802. évi országgyűlés

Ezt a mondást csak a nádor értette meg. Ragyogó bizonysága ennek viselkedése a hirhedt július 12-i leirat tárgyában az országgyűlés további folyamán. Augusztus 25-ón, amikor a hullámok már elsimultak, vallomással fordult császári bátyjához: „A meggondolatlan buzgalom, Felséged szándékait mindjárt most elérni, ami nem adott nekem időt, hogy lehetőségéről ©3 keresztülvihetőségéről gondolkodjam, elégtelen meggondoltság, végre — nem tagadom — a gondolat, hogy tekintélyemmel és a rendek belém helyezett bizalmával keresztülvihetek egy ügyet, amely már ismételten meghiúsult — ami önérzetemnek hízelgett — arra csábítottak, hogy javaslatot tegyek Felségednek a nélkül, hogy a következményeket megfontoltam volna. Ez azonban korántsem vonta volna maga után a mostani következményeket, ha a jelzett elhatározásban törvényekből és országgyűlési tárgyalásokból vett hamis érvelés és kemény kifejezések, amelyek a rendek ellen irányultak, a kedélyeket föl nem háborították volna. Hogy e részben is őszinte legyek Felségeddel szemben, be kell vallanom, hogy a konferenciát megelőző, a rendekkel folytatott makacs viták fölingereltek és ingerültségemben Almásy Ignác és Somogyi államtanácsos még megerősítettek, én tehát — szégyenemre be kell vallanom — a konferencián inkább csak a lényegre, nem a szavakra figyeltem és ezzel a dolgot tökéletesen elrontottam. Most a rendek is beismerik, ha a leirat nem tartalmazott volna annyi, részben alaptalan, részben jogaikat sértő érvelést és oly kémény kifejezéseket, akkor tovább mentek volna és Felséged kívánságait részben teljesítették volna. Felséged nem hiszi, hogy az ilyen beszédek mennyi fájdalmat okoznak nekem, hogy mit érzek, ha meggondolom, mit lehetett volna még ezzel az országgyűléssel keresztülvinni és mily kevéssé lesz lehetséges még valamit elérni vele. De leginkább az a gondolat bánt, hogy Felséged — minthogy olyan ballépést ajánlottam, amelynek messzemenő következményei lehettek volna — joggal megvonhatná tőlem bizalmát és hogy a rendek— akiknek tudnick kell mindent, ami történt—, ha nyilvánosan tisztelnek is, már nem lesznek irántam azzal a bizalommal, mint eddig, ami csak Felséged szolgálatának van kárára.""^ Iratok, I. 536—537. 1,