Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)

Az új környezet

AZ ÜJ KÖRNYEZET. József főherceg, amikor terhes megbízásával elindult Budára, nem sejthette, hogy milyen nehóz föladatra vállalkozott. A XVIII. században magyar urak jártak föl Bócsbe, hogy ott világot lássanak, művelődjenek, hivatalt ós magas méltóságokat vállaljanak, hogy az udvarnak ós az országnak szolgáljanak. A diák is külföldre ment tanulni, a kereskedő is, aki nyugati összeköttetéseket keresett, azért, hogy ott kapjon valamit s életének hátralévő részében értékesítse otti szerzett tapasztalatait. Az ellenkező irányú utat kevesen tették meg: néhány világjáró angol, vagy átutazó követségi ember, gazdasági kapcsolatok terveit kovácsoló kalandor, akiket a kíváncsiság, a hivatali küldetés vagy a haszon reménye hajtott. Az elhanyagolt ország csak a magyarnak volt olyan kivételes hely, amelyről azt mondhatta: „extra Hungáriám non est vita". A külföldinek a szűkös kultúra, a primitív életviszonyok nem sokat nyújtottak. A magyar földnek korántsem lehetett tehát olyan vonzóereje, miniBécsnek a művelődésre vagy kényelemre és fényre vágyó magyar szemében, A főherceget kötelessége hozza ide. Nem azért jön, hogy művelődjék, le kell mondania gyermekkorának gondtalanságáról, a meleg családi körről, a megszokott magasabb igényekről. Az ő útja mindenképen visszája annak, amelyet Bessenyei György, ós a testőrírók megtettek. Vájjon hogy fogja magát ebbe beletalálni? Milyen életformát és életcélt tud magának itt kialakítani? Sokan jöttek már Bécsből magas kormányzati megbízatással Magyarországba, akik az országban nem tudtak gyökeret Térni, akik nyugati szemléletükkel az itteni életnek csak viszszásságait látták, a nélkül, hogy ezek keletkezésének okait kutatták volna és mindig idegen fejjel gondolkozva, jóakaró törekvéseikkel nagyrészt hajótörést szenvedtek. A nagy kivétel u közönség szemében Sándor Lipót főherceg volt. Hogy ő maga