Garadnai Zoltán: Iratok a magyar-francia kapcsolatok történetéhez (1957-1962)
1. Rész - Franciaország és Kelet-Európa kapcsolatai
az a tény, hogy 1962-1963-ra már a szovjet-kínai ellentét is nyilvánossá vált, ami megbontotta a keleti tábor belső egységét, és a szovjeteket a nyugati politikában nagyobb engedékenységre sarkallta.19 Ezzel párhuzamosan és a válságos évek lezárultával a franciák részéről megnövekedett az érdeklődés az európai ügyek iránt. A nyitási szándékot az algériai háború lezárultával a szovjetek is elfogadták, és a fokozatosan kibontakozó francia-szovjet kapcsolatépítést a szatelliták mintaként követhették, ami Magyarország számára is kedvező nemzetközi feltételeket jelentett. A francia diplomácia De Gaulle hatalomra jutása után még nem foglalkozott közvetlenül a kelet-közép-európai kisállamokkal. Keleti kapcsolatai alacsony fokát nemcsak saját törekvései magyarázzák hanem az a tény is, hogy Párizsnak 1945 után a kelet-közép-európai kisállamok mindegyikével leépültek a kapcsolatai.20 Ezzel párhuzamosan nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a szatellita államok a nemzetközi kommunista mozgalom tagjaként és a Szovjetunió hűséges követőjeként a konzervatív De Gaul- le-i külpolitika ellenzőjének számítottak, és a kelet-nyugati kapcsolatok fö problematikáját jelentő németkérdésben, illetve a franciák számára nemzeti ügyként kezelt algériai háborúban a Szovjetunió politikáját követték.21 Kapcsolódási pontot jelentett azonban, hogy a tényleges közeledés ellenére Franciaország továbbra sem tudott teljesen megszabadulni a németek iránt érzett előítéletektől, hiszen azok száz év alatt háromszor támadták meg őket. A francia geopolitikai gondolkodásban a bekerítés, illetve a francia észak-keleti határok védelme miatti félelem hagyományosan erős volt, amely a francia külpolitikát arra ösztönözte, hogy a lehetőségekhez és a saját korlátáihoz is képest szélesítse a politikai-diplomáciai mozgásterét.22 Ezzel párhuzamosan Kelet-Európa államai szintén érintettek voltak a német veszély kérdésében. Ez az irányukba kifejtett francia nyitási politika központi kérdésévé vált, és a politikai-diplomáciai tárgyalások egyik fő vitapontját jelentette. Franciaország így a Szovjetunió és a szocialista országok számára a hasznos ellenség feladatát is betöltötte. már elsősorban a rivalizálás békés folytatását jelentette, amelynek keretében a kelet-nyugati konfliktusok kiélezése helyett a nyugati államokon belüli és azok közötti megosztásra helyeződött a szocialista országok diplomáciai tevékenysége. 19 Soutou, 2001.319. o. 20 Szeptycki, 2002. 70-98. o. 21 Wolton, 1997. 398-399. o. 22 Szeptycki, 2002. 151-154. o. 26
