Garadnai Zoltán: Iratok a magyar-francia kapcsolatok történetéhez (1957-1962)

1. Rész - Franciaország és Kelet-Európa kapcsolatai

FRANCIAORSZÁG KELET-EURÓPAI KAPCSOLATAINAK JELLEGZETESSÉGEI

Az 1958-ban a hatalomba visszahívott és politikai értelemben továbbra is energiától duzzadó De Gaulle elutasította az ún. jaltai rendszert.23 De Gaulle ugyanis - bár ezt nyilvánosan nem ismerte be, de magánbeszélgetéseiből kikövetkeztethető - nem felejtette el az angolszászokkal szemben meglévő, és még a világháború időszakára visszanyúló korábbi ellentéteit. A mesterségesen kialakított jaltai rendszert a hidegháború termékének tartotta, amely magában hordta a nemzetközi válságok lehetőségét. Ezt erősítette meg számára az 1958—1961-es berlini,24 az 1962-es kubai válság25, illetve az 1963-1964-től egyre intenzívebben kibontakozó vietnami háború.26 A francia elnök egyszerűen attól félt, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió a függetlenségüket elvesztett európai államokat a közöttük meglévő stratégiai-diplomáciai és katonai konfliktusokba belerángatják, ami beláthatatlan következményekkel járt volna. De Gaulle szerint a klasszikus hidegháború logikájára épülő bipoláris hatalommegosztás nem tette lehetővé azt sem, hogy az európai államok között valódi együttműködés alakuljon ki. Ez a mesterséges status quo korlátozta az európai államok közötti valódi történelmi hagyományokra alapozódó szerves együttműködést, vagyis az államok között évszázadokkal korábban kialakult természetes együttműködés és az így kialakuló sokoldalú egyensúly létrejöttét.

De Gaulle 1958-1962 közötti politikájában ugyan a nyugat-nyugat közi kapcsolatok (francia-angolszász, francia-német relációk), illetve a NATO reformja körüli viták játszották a legfontosabb szerepet, de 1962 után fokozatos irányváltásra kényszerült.27 28 Bár De Gaulle keleti nyitási politikája a nyugati szövetségesi rendszeren belüli francia elszigetelődés ellensúlyozására kezdődött, és alapvetően a diplomáciai-politikai mozgástér bővítését célozta, de ok-okozati összefüggéseit De Gaulle sajátos gondolkodásában és politikájában is megtalálhatjuk.

Először természetesen a francia-német kapcsolatokban valósította meg azt az új politikát, amelyet a „détente-entente-cooperation” fogalmával összegzett.2* A francia-német közeledés és kibékülés, illetve az európai integráció kérdéseinek összekapcsolása a hagyományos francia félelmektől (a német militarizmus újjáéledése) való megszabadulást is szolgálta, vagyis

23 Gazdag, 1996. 32-35. o„ ill. V. ö. Couve de Murvillc, 1990. 23-29. o„ Bozo, 1997. 9-30. o.

24 Vaisse, 1998. 145-147. o„ 236-258. o.

25 Uo. 152-154. o.

26 Uo. 363-365. o.

27 Zorgibe, 1995. 8-38. o„ Soutou, 2001.421^*24. o.

28 Fejérdy-Garadnai, 2004. 208-231. o.

27