Garadnai Zoltán: Iratok a magyar-francia kapcsolatok történetéhez (1957-1962)

1. Rész - Franciaország és Kelet-Európa kapcsolatai

(az eviani szerződésről), amelyet a franciák 90,81%-a támogatott, miközben a közvetlen elnökválasztás intézményének a bevezetésére vonatkozóan a franciák 62,28%-a támogatta De Gaulle elképzeléseit az 1962. október 28-ai referendumon. Az 1962. november 18-ai törvényhozási választásokon a francia jobboldalra a lakosság 56,18%-a szavazott, közülük 32,06% magára a gaulle-ista pártra.

Az 1962-es év a francia külpolitika mozgásterének jelentős kiterjedését hozta, és a külpolitikai kezdeményező kedv növekedését a francia belpolitikai életben bekövetkező stabilizálódás is motiválta. A nemzetközi kapcsolatokban a berlini és a kubai válság volt a két legfontosabb, a hidegháború későbbi történetét is befolyásoló esemény. Mindkét konfliktus egyfajta ki- józanodási kényszert hozott, hiszen a két szuperhatalom (Szovjetunió és az Egyesült Államok) is rákényszerült arra, hogy az addigi elrettentési stratégiáját átgondolja; és nagyobb realitásérzékkel közelítsen a másik fél biztonsági és külpolitikai érdekei irányába. Ez viszont kedvező helyzetet teremtett a francia külpolitika számára, és a francia külpolitikai vezetés igyekezett kihasználni a nemzetközi kapcsolatokban beindult enyhülési folyamatot. Ehhez a helyzethez járult hozzá a Kennedy-adminisztráció elutasító magatartása a NATO francia elképelések szerinti módosításával kapcsolatban, ami De Gaulle szemében megnövelte az európai önállóság növelésének fontosságát, amelyet Párizsban az ún. Fouchet-tervben fogalmaztak meg.

Azonban annak ellenére, hogy a németek és az olaszok nyitottnak bizonyultak a francia elképzelések irányába, a Fouchet-tervvel kapcsolatos tárgyalások egyértelművé tették a belgák és a hollandok fenntartásait; és halogató taktikájuk arra kényszerítette a francia elnököt, hogy keményebben fogalmazza meg az álláspontját 1962 januárjában, a Fouchet-terv második változatának az elkészítésével. De Gaulle az európai integráció kormányközi oldalát támogatta, szoros összefüggésben az atlanti szövetségi rendszerrel, de az Egyesült Államokkal való szoros kapcsolat helyett a Fouchet-terv lényegében a nyugat-európai államok politikai szövetségét képzelte el, természetesen Franciaország hegemóniájának fenntartása mellett. Párizsban a politikai szövetség legfelsőbb szervének a Közös Piac tagállamai államfőinek vagy kormányfőinek háromévenként összeülő értekezletét képzelték el, ahol minden jelenlevő vétójoggal rendelkezett volna. A tervvel a franciák szerették volna elérni azt is, hogy a Fiatok14 politikai, gazdasági és katonai együttműködése intézményes és ellenőrzött keretet kapjon, miközben a katonai alapoknak a megteremtését az önálló francia atomütőerő adta volna. De Gaulle egyértelművé kívánta tenni az álláspontját,15 és ennek megfelelően folytatta a tárgyalásait Adenauer kancellárral 1962 márciusában és Fanfani

14 Belgium, Hollandia, Luxemburg, Franciaország, NSZK, Olaszország.

15 Bozo, 1997. 41-42. o.

23