Garadnai Zoltán: Iratok a magyar-francia kapcsolatok történetéhez (1957-1962)

1. Rész - Franciaország és Kelet-Európa kapcsolatai

ra adott válaszok alapvetően határozták meg Franciaország kelet-európai kapcsolatait is.

De Gaulle tábornok Franciaország kül- és belpolitikai helyzetét - legalábbis az előző évszázadokhoz képest - siralmasnak ítélte, ezért nekilátott az egykori hatalmi pozíció és tekintély visszaállításához. Az erkölcsi és politikai nagyság, illetve a nemzeti függetlenség visszaszerzése így a de gaulle-i diplomácia elsődleges céljává vált, amelyet viszont, megpróbálván a lehetetlent, a nemzetközi rendszer alapvető egyensúlyának felbontása nélkül - de annak újragondolásával és a bipolaritás multipolárissá tételével - törekedett megvalósítani.10

De Gaulle hatalomra jutásával szinte egy időben kezdődött el a Hruscsov által kiprovokált berlini krízis (1958-1961), amely diplomáciai nyomás- gyakorló eszközként szolgált a szovjet elsőtitkár számára, hiszen a város a nyugati világ geopolitikai Achilles sarkának számított.11 Hruscsov ezzel a lépésével a németkérdést helyezte a kelet-nyugati politikai-diplomáciai konfliktus középpontjába, így az már közvetlenül a későbbi enyhülési politika alapkérdésévé vált.12 Ehhez a konfliktushoz szorosan kapcsolódott a kubai válság (1962. október 14-28.) is, amely ráirányította a figyelmet arra, hogy az amerikaiak és az oroszok egyaránt elsősorban saját biztonsági érdekeikkel törődnek, és Európa sorsa csak egy tágabb, globális összefüggés részeként érdekes a számukra. A kubai események kijózanító hatása alatt De Gaulle ismét érvet talált önmaga számára annak bizonyítására, hogy az amerikaiak csak az önös érdekeikkel törődnek, és Európának saját magának kell gondoskodnia a biztonságáról: „Természetesen az amerikaiak a szövetségeseink, de nem vagyunk biztosak a cselekedeteikben, és le kell vonnunk ebből a következtetéseket”13 jelentette ki.

De Gaulle ugyanakkor az 1962-es eviani szerződéssel lezárta az algériai konfliktust, mégpedig úgy, hogy a belpolitikai súlya jelentősen megnövekedett. Ezt bizonyítja az 1962. április 28-án tartott referendum eredménye

10 Ezzel kapcsolatban ld. Rémond, 1998. 7-16. o., Vai'sse, 1998. 13-52. o., Quermonne, 1980. 189-190. o. Az alábbi mondatot érdemes kiemelni az utóbbi könyvből: L’article 52 de la Constitution precise que le „President de la République négocie et ratifie les traités. II est informé de toute négotiation tendant á la conclusion d’un accord international non soumis á la ratification”...”le président est en rapport direct avec le ministre des Affaires étrangéres qu’il re?oit chaque sémáin á l’Elysée”. A magyar nyelvű szakirodalomból: Price, 1994. 307. o., Duby, 2007. 449-457. o. Az intézményrendszer kialakításáról bővebben lehet olvasni: Gazdag, 1996. 83-89. o., ill. Gazdag, 1997. 36—41. o., Az V. köztársaság kialakulásához Grosser, 1989. 147-161. o., ill. Vai'sse, 1998. La diplomatie au temps du Général című fejezet. 284-331. o. adnak hasznos ismereteket.

11 Soutou, 2001. 371. o.

12 Uo. 367. o. A német keleti határok kérdése, a német atomfegyverkezés ügye, az NDK és az NSZK elismerése jelentették a legfontosabb elemeket.

13 Vai'sse, 1998. 256. o., 282-283. o.

22